Beírták, majd napokkal később sztornózták a vízügyeseknek szánt év végi prémiumot – viszont kaptak egy Orbán Viktor arcképével díszített karácsonyi üdvözlőlapot
Egy Orbán Viktor arcképével díszített karácsonyi üdvözlőlapot kaptak emailben az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) dolgozói, ők azonban inkább magyarázatot szerettek volna. Azt szerették volna tudni, mi lett az év végi többletjuttatásként beígért pénzükkel, amit nem kaptak meg, noha előzőleg szerepelt a bérjegyzékükben – tudta meg a Telex.
ÁRVÍZ IDEJÉN KERÜLNEK ELŐTÉRBE
A lap kiemelte, hogy az OVF általában csak akkor kerül az érdeklődés középpontjába, amikor például súlyos árvízi helyzet van. Így történt ez tavaly szeptemberben, amikor a Dunán árhullám vonult le, és a vízügyesek irányították a védekezést.
A kormány októberben döntött arról, hogy egyszeri nettó 200 ezer forintos pénzügyi elismerést kapnak azok, akik részt vettek a Duna magyarországi szakaszán levonult árvíz elleni védekezésben. Ez a jutalom csak azokat illette, akik közvetlenül az árvízi munkálatokban vettek részt.
Vízügyes forrásból a lap úgy értesült, hogy azok, akik mindeközben az OVF alapfeladatait látták el, nem kaptak prémiumot, ahogy az irodai dolgozók túlnyomó többsége sem. Márpedig az OVF állományából nem mindenki vett részt a védekezésben. Aztán eljött az év vége, és az OVF-en belül először pletyka szinten terjedni kezdett, hogy a dolgozók bruttó 350 ezer, azaz nettó 230 ezer forint év végi prémiumot kapnak. Majd kiderült, hogy igaz a hír, december 13-án ki is írták a 350 ezer forintot a bérjegyzékben. Négy nappal később azonban a bérjegyzékben már nyoma sem volt a prémiumnak.
CSALÓDOTTAK A DOLGOZÓK
A dolgozók csalódottak, úgy érzik, átverték őket – mondta a Telexnek az egyik dolgozó. Magyarázatot nem kaptak arra, miért lett mínuszolva a beígért prémium, de legalább kaptak egy Orbán Viktor arcképével díszített karácsonyi üdvözlőlapot emailben a főigazgatótól. A dolgozók abban bíznak, hogy az idénre beígért 30 százalékos béremelést majd megkapják.
BÉREMELÉS LESZ
Megkérdezték az OVF-et is arról, hogy mi lett a beígért, majd „visszahívott” prémiummal, és az idénre beígért 30 százalékos béremeléssel. Bár a beírt, majd törölt prémiumra vonatkozó kérdésre nem kaptak választ, az OVF azt írta, hogy „a vízügyi ágazatban dolgozók anyagi megbecsülése érdekében” idén átlagosan 30 százalékkal nő a vízügyi igazgatóságok, illetve az OVF bértömege, majd 2026-tól újabb 12, 2027-től pedig további 10 százalékkal emelkedik a dolgozók bére. Egyúttal válaszukban emlékeztettek arra, hogy a szeptemberi árvíz elleni védekezésben való részvétel elismeréseként számos vízügyi szakember részesült a kormány által nyújtott egyszeri pénzügyi jutalomban.