Közélet

Lerohanja Európát a Szegeden gyárat építő BYD: újabb óriáshajó indul útnak ötezer autóval

Nyolctagúra tervezett autószállító flottájának harmadik hajóját is szolgálatba állítja a világ legnagyobb új generációs járműgyártója. A kínai BYD exportoffenzíváját szolgálja az alkalmanként hétezer autót szállítani képes BYD Hefei is, a tengeri monstrum heteken belül útnak indul első szállítmányával Európába.

A VG azt írja, hogy jócskán megkönnyítheti a BYD exporttevékenységét a kiépülőfélben lévő hajóflottája, melynek immár a harmadik eleme hagyhatta el a kikötőt – egyelőre üres gyomorral – szerdán Kantonban.

EURÓPÁBA VEZET AZ ELSŐ ÚTJA

Sajtóhírek szerint a BYD Hefei első útja vélhetően Európába vezet majd, és ötezer autót visz vagy Brémába, vagy Rotterdamba. A BYD számára kulcskérdés, hogy a teljes gyártási volumenéhez képest jelenleg még elég alacsony exporthányadot drasztikusan és a lehető legrövidebb időn belül növelje, ellenkező esetben saját kapacitásait sem tudja kihasználni, ami a világ legnagyobb új generációs autógyártójaként roppant kínos lenne számára mind anyagilag, mind a presztízsét tekintve.

SZÉPEN LASSAN EGYENESBE JÖN A BYD EXPORTJA

A Szegeden óriásgyárat építő BYD exportja egyébként szép lassan kezd egyenesbe jönni, de korántsem azzal a sebességgel, ami a korábbi céges nyilatkozatok alapján megfelelő lenne. Sőt. Igaz, ebben adminisztrációs akadályok is gátolják a BYD-t, elég a tavaly júliusban bevezetett és 2029 novemberéig hatályos uniós büntetővámokra gondolni, amelyekkel az állami támogatással megszerzett kínai versenyelőnyt akarja Brüsszel eltüntetni a villanyautóknál. 

Jelenleg a BYD elektromos autóit 27 százalékos uniós vám terheli, de lehetne ez több is,  a kínai piacvezető állami járműgyártó, a SAIC például 45,3 százalékos teherrel szembesül, ha villanyautót akar az unió területén értékesíteni. Épp ezért át is helyezték a hangsúlyt a tölthető, azaz plugin hibridek európai exportjának felfuttatására, ezeket ugyanis csak a 10 százalékos alapvám terheli. 

DECEMBERBEN 57 EZER AUTÓ MENT EXPORTRA

A lap szerint decemberben a termelés 11,2 százaléka, 57 154 autó ment exportra, ez éves összevetésben 58 százalékos előrelépést takar. A terv az, hogy a BYD termelésének a felét külföldön értékesítsék már 2030-ban. Ezt megkönnyítik az olyan külföldi gyárépítések, mint a szegedi, amelyekkel a régiós piacot kívánják helyben lefedni. 

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb