Szeged viszi a prímet a vidéki nagyvárosok közül: nálunk a legmagasabb az új lakások négyzetméterára
Tavaly országosan 7,8 százalékkal drágultak a lakások, Budapesten ennél is jelentősebb, 11,8 százalékos drágulás ment végbe, a fővárosban már 1,16 millió forint volt az átlagos négyzetméterár. Mint kiderült, a vidéki városok közül az új lakások tekintetében Szeged a legdrágább 1,14 millió forintos négyzetméterárral – közölte az ingatlan.com a decemberi lakásárindexe alapján csütörtökön.
Kiemelték, hogy országos szinten decemberben átlagosan 0,8 százalékkal emelkedett az eladó lakóingatlanok ára novemberhez képest, éves összevetésben pedig 7,8 százalékos drágulás következett be.
KÖZEL 10 SZÁZALÉKOS DRÁGULÁS VOLT A DÉL-ALFÖLDÖN
Az országos lakáspiac élénkülését jól szemlélteti, hogy a tavalyi mintegy 8 százalékos éves drágulási ütem közel háromszorosa a 2023-ban mért 2,7 százalékos áremelkedésnek. Budapesten kívül a debreceni és szegedi, illetve ezek vonzáskörzetében eladó lakóingatlanok értek el jelentős áremelkedést. A budapesti közel 12 százalékos éves dráguláshoz képest a Dél-Alföldi régióban 9,4 százalékos, az Észak-Alföldi régióban pedig 7,3 százalékos volt az éves árnövekedés üteme.
A LEGJOBB INGATLANOKAT KERESIK
Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője szerint a piac már beárazta a kereslet következő időszakban várható élénkülését, amely a befektetési célú vásárlóktól várható. Így rövid távon lassulhat az áremelkedés tempója. A 2025-ben várható lakásdrágulás területi szinten és ingatlantípusonként is eltérő mértékű lehet, mert a befektetők többsége a legfelkapottabb lokációk legjobb ingatlanait keresi – fűzte hozzá.
GYŐR, VESZPRÉM ÉS SZEGED VEZET
A szakértő szerint a drágulás eltérő üteme ugyanakkor lehetőségeket is tartogat a vásárlók számára. Egy belső kerületben eladó használt lakáshoz képest egy külvárosban épülő új lakás ára alacsonyabb is lehet – tette hozzá Balogh László.
A vármegyeszékhelyek között a használt lakóingatlanoknál Debrecen, Győr, Veszprém, Szeged és Székesfehérvár vezeti a mezőnyt 783-892 ezer forintos négyzetméterárral.
A másik végletet Salgótarján képviseli 285 ezer forintos átlagos négyzetméterenkénti árral.
AZ ÚJ LAKÁSOKNÁL SZEGED A LEGDRÁGÁBB
Az új lakásoknál más képet fest a vármegyeszékhelyek rangsora, mivel Szeged a legdrágább 1,14 millió forintos négyzetméterárral. Ugyanakkor a legolcsóbbak közé sorolható Szekszárd, Miskolc és Békéscsaba, ahol 656-682 ezer forintból kijön az új lakások négyzetmétere, igaz, ezekben a városokban szűk a kínálat – közölte az ingatlan.com az MTI-vel.