Mindenmás

“Elkeserítő az emberek közönye” – forgalmas piacon végeztek újraélesztést a mentősök, de többen magasról tettek rá, átléptek a betegen, belerúgtak az életmentők felszerelésébe

“Elkeserítő az emberek közönye” – ezzel a címmel tette közzé posztját az Országos Mentőszolgálat a közösségi oldalán, miután egy forgalmas piacon és egy plázában is teljesen hidegen hagyta az embereket az, hogy a mentősök épp egy-egy embert próbálnak újraéleszteni. Ez a fajta közönyösség sajnos nem csak a fővárosban jellemző, így mi is nagyon sokat tanulhatunk belőle!

“A közelmúltban egy budapesti mentőegység azért kényszerült rendőrök segítségét kérni a mentésirányítás segítségével, mert egy forgalmas piacon végeztek újraélesztést, a vásárlókat azonban olyannyira hidegen hagyta az életmentés, hogy többen átlépték a beteget, belerúgtak az életmentők felszerelésébe, többszöri felszólításra sem biztosították az ellátáshoz szükséges helyet, mozgásteret a mentőknek, ezzel veszélyeztetve a mentés sikerességét” – így kezdte a két történetet egyikét az OMSZ.

ZAVARTALANUL EBÉDELTEK, MIKÖZBEN MELLETTÜK ÉPPEN ÚJRAÉLESZTETTEK

Mint kiderült, ezek után a rövidesen helyszínre érkező rendőrök végül biztosították a helyszínt, ezzel számottevően növelve a beteg túlélési esélyeit. “Sajnos az ilyen és hasonló esetek egyáltalán nem ritkák” – hangsúlyozták, majd hozzátették, hogy a napokban a központi rohamkocsi bajtársai egy fővárosi pláza étkező részénél kezdték meg egy huszonéves férfi újraélesztését.

“Az csak egy furcsaság, hogy a mentés körül helyet foglalók zavartalanul folytatták ebédjüket, ügyet sem vetve a történésekre, azonban a pláza biztonsági őreinek folyamatosan rá kellett szólni a vásárlókra, hogy ne sétálgassanak a mentők körül, a felszólításra pedig néhányan felháborodottan reagáltak. Miután sikerült a fiatal állapotát stabilizálni, bajtársaink a mentő felé indultak a beteggel, de sokaknak egy csapat életmentő, egy hordágy és több biztonsági őr sem volt elég ahhoz, hogy észrevegyék a feléjük közeledő mentőcsapatot, folyamatosan fel kellett szólítani a vásárlókat, hogy álljanak félre az útból, többen pedig ennek ellenére is majdnem nekimentek a hordágynak” – zárta az elképesztő történeteket az OMSZ. A fent is említett példák jól mutatják, hogy mennyire fontos, hogy odafigyeljünk embertársainkra!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb