Lázár János: az év első 10 napjában 14 ember vesztette életét közúti balesetben – az új KRESZ-szel igyekeznek majd csökkenteni a balesetek számát hazánkban
“Az év első 10 napjában 14 ember vesztette életét közúti balesetben. Összesen 23-an sérültek meg ebben az időszakban, ebből öten súlyosan” – posztolt a közúti balesetek magas számáról Lázár János, aki szerint a megújuló KRESZ-szel igyekeznek majd csökkenteni a balesetek számát hazánkban.
“Ezúton szeretném kifejezni részvétemet az elhunytak hozzátartozóinak, és mielőbbi felépülést kívánok a balesetek sérültjeinek” – írta apolitikus, majd kiemelte, hogy ezek a tragikus hírek rávilágítanak arra, hogy milyen fontos a közlekedési szabályok betartása, és az egymásra való odafigyelés.
CSÖKKENTENÉK A BALESETEK SZÁMÁT
“2025-ben a megújuló KRESZ-szel és korszerűsített szabályrendszerrel igyekszünk csökkenteni a balesetek számát és fókuszba helyezni a gyengébb védelmének fontosságát. Célunk, hogy az év minden napján biztonság legyen a magyar utakon. Vigyázzunk magunkra, vigyázzunk egymásra” – hangsúlyozta Lázár János, aki korábban azt mondta, hogy társadalmi egyeztetés biztosan lesz az új KRESZ-ről az országban.
Az új KRESZ első pontjai egyébként már kiderültek, a legkisebb gyerektől a legidősebb autósig mindenkire hatással lesz a rengeteg kisebb-nagyobb változás. Itt írtunk a témában:
Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk!
App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ
Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!
Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!