Szegedi Arcok

Januárban hat kisállattal bővült az ásotthalmi Patrik szamárrezervátuma, akinek az idei évre is nagy tervei vannak – erről és sok minden másról beszélgettünk vele

Kétség kívül a tavalyi év egyik legizgalmasabb története volt az ásotthalmi Koszonits Patriké, aki 2024-ben 400 kilométert gyalogolt elsőként Füles, majd Fanni nevű szamaraival. Patrik eltökélt célja volt, hogy felhívja az emberek figyelmét eme nagyszerű állatokra, másrészt egy szamárrezervátumot is szeretett volna létrehozni. Ez meg is valósult, tavaly novemberben pedig egy alapítványt is létrehozott, melyen keresztül lehet segíteni az Ő munkásságát, ennek része az is, hogy olyan állatokat ment meg, amik nem a megfelelő körülmények között vannak tartva. A január igazán pörgős volt Patrikéknál, alig egy hónap alatt hat ilyen jószágot is “hazahoztak”, ráadásul ezúttal nem csak szamarak vannak a megmentett négylábúak között. Az ásotthalmi állatbarát fiúval a közelmúltról és a 2025-ös terveiről beszélgettünk.

Óriásit ment tavaly az ásotthalmi Koszonits Patrik története, aki két szamarával szelte át az országot azért, hogy felhívja a figyelmet az állatokra, illetve azért is, hogy az ebből fakadó ismertségnek köszönhetően megvalósítsa az álmait. Mindez sikerült, Patrik pedig azóta is csak jó célra használja a körülötte kialakult hype-ot, azóta is szorgalmasan menti az állatokat, akikről Ők maguk gondoskodnak addig, amíg nem bizonyosodnak meg arról, hogy azok a lehető legmegfelelőbb gazdához kerülnek. Patrik elmesélte nekünk, hogy ugyan a januárnak még vége sincs, az év első hónapja kimondottan pörgős volt, ugyanis sikerült rögtön hat rossz körülmények között nevelkedő állatot megmentenie:

  • két lovat,
  • három szamarat
  • és egy kecskét is

PATRIKÉK TANYÁJÁN NEMRÉG TŰZ ÜTÖTT KI, DE SZERENCSÉRE MINDEN RENDBEN

Patrikék tanyáján egyébként nemrég tűz ütött ki, de megnyugtatott bennünket, hogy nincs nagyobb baj: ,,Én most kaptam egy-két hét kényszerpihenőt, de megvagyunk” – mondta. Azt is megosztotta velünk, hogy egyelőre tanácstalanul áll a pihenőidőszak előtt, mert hozzászokott ahhoz, hogy náluk mindig sok a munka és hatalmas a sürgés-forgás. A tűzesetben szerencsére csak kisebb anyagi kár keletkezett, de mint ecsetelte, sok barátjuk és ismerősük, de még az önkormányzat is felajánlotta a segítségét, utóbbira azonban már nem volt szükség.

A CSACSIREZERVÁTUMOT EGY KICSIT ÁTFORMÁLJÁK, HOGY MÁSOK IS MEGNÉZHESSÉK AZ ÁLLATOKAT

Arról is kérdeztük az ásotthalmi fiút, hogy mi a helyzet a szamárrezervátummal, aki erre elmondta, hogy szeretnék azt egy kicsit átalakítani, felújítani, hogy megfeleljen az ízlésviláguknak. Mivel a bokája kificamodott, ezért most csúszni fognak 1-2 hetet ezzel, de a kényszerpihenő alatt is tervezgeti a jövő évet. Apropó, felújítás: a szamárrezervátum átalakítása nem véletlen, mint ahogyan Patriktól megtudtuk, szeretnék minél hamarabb látogathatóvá tenni azt, hogy az emberek bemehessenek és megnézhessék a négylábúakat. Arról, hogy ez pontosan mikor valósulhat meg leghamarabb, Patrik egyelőre nem szeretett volna többet elárulni, részben a mostani lábadozása miatt sem, de megnyugtatott bennünket, hogy igyekeznek minél hamarabb elvégezni a fentebb leírt dolgokat, hogy mindenki megnézhesse a szamárrezervátum 12 lakóját, ami sanszos, hogy a megnyitás időpontjára már bőven több lesz. A mentett állatok egyébként nem feltétlenül maradnak az idők végezetéig náluk, ugyanis mint elmondta, szeretnék, ha mások fogadnák örökbe őket, ehhez viszont szükséges különböző állatorvosi vizsgálatokat elvégezni, na meg persze a megfelelő, megbízható gazdi(ka)t megtalálni.

BŐVEN VANNAK TERVEI AZ IDEI ÉVRE IS

Arról is faggattuk Patrikot, hogy milyen tervei vannak az idei évre. Mint elmondta, ezen egész sokat töpreng mostanság, ugyanis amíg nem tud dolgozni, bőven van ideje gondolkodni. Egyrészről szeretné megnyitni a nagyközönség előtt is a farmot, ahol a mentett állatok láthatóak, de szeretnének különböző állatvédelmi előadásokat is csinálni. Mivel a tavalyi útján rengeteg embert megismert, több érdekes személyiséget is el tudna hívni szerinte, ezzel népszerűsítve az állatvédelem fontosságát. Ha már állatvédelem, Patrik ezt nem csak előadások keretein belül szeretné népszerűsíteni, hanem akár gyermektáborok során is, ugyanis ez is a tervei között szerepel, de ez még a jövő zenéje – magyarázta.

NINCS TERVBEN ÚJABB 400 KM-ES TÚRA, DE RÖVIDEBBEK IGEN

Viccesen arra is rákérdeztünk nála, hogy várható-e az, hogy ismét felkerekedik valamelyik kedvenc szamarával egy túrára, de mivel nemleges válaszra számítottunk, a reakciója meglepő volt: ,,Vannak tervben kisebb túrák, mert a tavalyi történet kapcsán nagyon megszerettem a túrázást.” Aki pedig követte Patrik tavalyi történetét, az pontosan tudja, hogy a Fülessel elkezdett utat végül Fanni nevű szamarával fejezte be, viszont most elmondta: ,,Az utolsó pár kilométer egy-két rajtunk kívülálló ok miatt kimaradt, de ezt most bepótoljuk Fülessel Óvár környékén.” Hozzátette, a májusban esedékes túra sem véletlen, ugyanis a mosonmagyaróvári Gyermekotthonnak szerveznek egy gyűjtést közben, ezt összekötik egy egész napos programmal, ahol meg lehet nézni a szamarat is, lesz kutyás bemutató, és sok minden más egy egész napos program keretében.

Itt lehet Patrikékat támogatni:

  • Ott vagyunk már? Alapítvány
  • 11600006-00000002-01305928

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb