Mindenmás

“Sokkot kaptam!” – pszichiátriáról szabadult tolvaj lopkodott a szegedi klinikán

Amit csak tudott, vitt az a pszichiátriáról szabadult szarka. A Szegedi Újklinika folyosóit járva benézett az irodába, vitt pénztárcát, kabátot, ami csak a keze ügyébe került.

“Sokkot kaptam!” – így kezdte történetét a Borsnak K. Enikő, aki szintúgy áldozatul esett a pszichiátriáról kiengedett tolvajnak, mint kollégái. Nem mindennapi, hogy egy kórházból lopjanak, de január 20-án mégis megtörtént: a Szegedi Újklinika (SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ II. számú Belgyógyászti Klinika és Kardiológiai Központ) dolgozói közül többen is jelezték, hogy tűntek el dolgaik.

BESURRANÓ TOLVAJ ÉRKEZETT A KLINIKÁRA

A Bors azt írta, hogy a szarka épp egy orvosi kezelésre várakozott a Semmelweis utcai kórház egyik osztályán, amikor úgy döntött, kicsit másfelé veszi az irányt. Felkereste az újklinikát, besurrant egy irodába, ahonnan elemelt egy pénztárcát. Mire a szakdolgozók észbe kaptak, a tolvaj már messze járt. K. Enikő is éppen aznap volt beosztva, kollégái kérték, hogy nézze meg, mindene megvan-e.

,,A kolléganőm kérdezte, hogy be van-e zárva a szekrényem, mert a mellettünk lévő irodában lopás történt. Tudtam, hogy bezártam, de rögtön azért ellenőriztem is” – mondta a későbbi áldozat.

Azonban fél órával később, amikor cigiszünetre ment volna, leverte a víz.

,,A kabátokat egy fogason tartjuk, akkor láttam, hogy már nincs meg, azonnal sokkot kaptam! Ellopták a kabátom, benne a 16 ezer forintos elektromos cigarettámmal…” – panaszolta Enikő.

BOLTBAN BUKOTT LE A TOLVAJ

Három kórházi dolgozó értékei tűntek el. Egy pénztárca, benne egy bankkártyával, egy kabát és a benne lévő e-cigi, valamint egy fülhallgató. Nem sokkal később az egyik dolgozónak csippant a telefonja, hogy vásároltak a kártyájával.

,,Nem volt ideje a kollégámnak még letiltani se a bankkártyáját, olyan gyors volt a nő. Egy boltban 13 ezer forintot költött vele, mielőtt még letiltották volna – folytatta Enikő. A rendőrök így könnyen azonosítani is tudták a tettest, akiről kiderült, hogy nem sokkal korábban engedték ki a pszichiátriáról és már korábban is lopott a kórház dolgozóitól.

A nőt állítólag most újra bevitték és mivel visszaeső, pár napon belül el is rendelték letartóztatását.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb