Újabb karambol: Szentes és Csongrád között ütközött két kocsi
Már a harmadik balesethez kellett riasztani a hatóságokat Csongrád-Csanád vármegyében szombaton, ezúttal két autó ütközött össze Szentes és Csongrád között.
Két kocsi karambolozott a 451-es úton, Szentes és Csongrád között – közölte a katasztrófavédelem honlapján. A két autóban összesen négyen utaztak, mentőt is kellett riasztani a helyszínre. A szentesi tűzoltók áramtalanították a járműveket, a baleset miatt forgalmi akadályra is számítani kell az arra járóknak.
KORÁBBAN KÉT BALESET IS VOLT
Ahogy arról korábban beszámoltunk, Szegeden a Dorozsmai úton ütközött össze két autó, a kollégium előtti körforgalmat foglalták el még a reggeli órákban, majd nem sokkal később Hódmezővásárhely és Batida között borult a tetejére egy másik kocsi.