Negyven rekordhal érkezett 2024-ben a Horgász Egyesületek Csongrád Megyei Szövetségéhez – közönségszavazást hirdetettek, egy horgászt különdíjjal ajándékoznának meg
Közönségszavazást hirdetett a Horgász Egyesületek Csongrád Megyei Szövetsége, kiemelték, hogy a 2024-es rekordlistára 40 olyan rekordhal érkezett, amely megfelel a pályázati kiírásnak. Ezek közül szeretnék egy szavazás keretein belül kiválasztani azt a horgászt, aki megérdemel egy különdíjat.
A népes listán egyébként van szép számmal és súllyal amur, busa, egy gyönyörű compó, csuka, dévérkeszeg, és két 50 kilogrammot nyomó harcsa is. Az egy év alatt beérkezett halak egy részét a Tiszából fogták ki a horgászok, de a Gyálai Holt-Tiszánál, és például az Atkai Holt-Tiszánál is rengeteg egyed akadt horogra.
SZAVAZÁST INDÍTOTTAK
Az egyesület által meghirdetett közönségszavazáson voksolni kizárólag a posztban megjelenített fotók kedvelésével lehet, január 31-éig. “Szavazzatok saját véleményetek szerint a legszebb, vagy legcsúnyább halra, azon halfaj egyedére, amire Ti is szívesen horgásztok, vagy akár arra, amelynek a fogási körülményei, vagy kifogója elnyerte szimpátiátokat” – írták a buzdító szövegben.
A hivatalos rekordlistát ITT tudod megnézni, a jelölt horgászoknak pedig sok sikert kívánunk!