Mindenmás

Megáll az ész: egy évig vette fel az ápolási díjat halott felesége után egy szegedi férfi, vádat emeltek ellene

Eltitkolta felesége halálát egy szegedi férfi, majd egy évig jogosulatlanul vette fel az ápolása után járó díjakat. Most vádat emelt ellene a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség – tájékoztatott a helyettes szóvivő szerdán.

Saághy Flóra közölte, a férfit nagyobb vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettével vádolják.

ELHUNYT A FELESÉGE, DE NEM JELENTETTE

A vádirat szerint a kormányhivatal a férfi részére felesége ápolása miatt 2022 májusában állapított meg ápolási díjat. A hivatal a határozatában arról is tájékoztatta a vádlottat, hogy minden a támogatás megszűnésére okot adó körülményről – így az ápolt személy elhalálozásáról – értesítenie kell a folyósító szervet. A vádlott felesége 2022 novemberében elhunyt, ennek ellenére a férfi ezt nem jelentette be a hatóságnak, hanem egy éven keresztül felvette a havonta a számlájára folyósított díjakat, mintegy egymillió forintot.

Azt, hogy a férfi jogosulatlanul veszi igénybe a támogatást, a hatóság egy tavaly, hivatalból végzett ellenőrzés során fedezte fel és a vádlottat az összeg visszafizetésére kötelezte, amelyet a férfi megkezdett – tudatta a szóvivő.

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb