Összecserélt beavatkozás: közleményt adtak ki a szegedi mellkassebészeti osztály orvosai, a szóban forgó beteget soha nem látták, soha nem vizsgálták és soha nem kezelték
Visszérproblémás és tüdődaganatos beteg beavatkozását keverték össze a szegedi egyetemi klinikán – írtuk meg szombaton, amikor az RTL Híradójából kiderült, hogy egy érfestésre érkezett betegen egy másik, tüdődaganatos férfi beavatkozását végezték el. Az üggyel kapcsolatban most a szegedi mellkassebészeti osztály orvosai magánszemélyként közleményt adtak ki, mint írták, a tévesen elvégzett “műtét” nem a mellkassebészeti osztályon történt.
Végigsöpört az országon a hétvégi hír, mely szerint egy 77 éves mezőtúri férfit még január közepén kezelte egy orvos Szegeden, mint kiderült, feleslegesen. Azóta is fájdalmai vannak, a tévesen végrehajtott beavatkozás miatt keletkezett sebek pedig nehezen gyógyulnak, így ügyvédhez fordult.
KAVAR VOLT, MAJD ROSSZ KEZELÉS
Az RTL beszámolója szerint a volt pincér azért érkezett, mert az évek alatt a sok állástól visszeres lett a lába, ezért fájt a bal vádlija. Az orvosok érfestést javasoltak a problémára, amire el is ment, de valahogy összekeverték őket, így a tüdődaganatos férfi kezelését kapta meg. Azt mondta a férfi, hogy a vizsgálóban jelezte, hogy érfestésre érkezett, de csak annyit mondtak neki, feküdjön fel, majd jött egy orvos. A legvégén, amikor már kiderült, hogy a rossz kezelést kapta meg elnézést kértek tőle, majd jegyzőkönyvet vettek fel. A jegyzőkönyvvel a beteg a klinika vezetőjéhez ment.
,,Mai napon beszólítottuk a haemoport beültetésre várakozó beteget, helyette azonban az egyik pelveo-femoralis vizsgálatra váró beteg állt fel, és jött be a vizsgáló helyiségébe. Személyazonosságát nem ellenőriztük még egyszer, abban a hiszemben, hogy a megfelelő beteget látjuk el. A beteg a beavatkozás ellen nem tiltakozott”
– olvasható a jegyzőkönyvben. Ügyvédje, Mocsai Gergely szerint jár a kártérítés, mivel megállapítható a foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés.
KÖZLEMÉNYT ADTAK KI A MELLKASSEBÉSZETI OSZTÁLY ORVOSAI
A történtek után ma a szegedi mellkassebészeti osztály orvosai magánszemélyként közleményt adtak ki. Mint írták, a tévesen elvégzett “műtét” nem a mellkassebészeti osztályon történt.
“A médiában az utóbbi napokban terjedő hírben szereplő, beteg összekeveréséből adódóan tévesen elvégzett “tüdőműtét” nem a mellkassebészeti osztályon történt. A mellkassebészeti osztály orvosai a szóban forgó beteget soha nem látták, soha nem vizsgálták és soha nem kezelték” – emelték ki, majd hozzátették, hogy a megfogalmazások és szóhasználatok alkalmat adhatnak a félreértésre, ami súlyosan károsíthatja a szegedi mellkassebészeti osztály jó hírnevét, és alááshatja a betegek osztályba vetett bizalmát. Azt is kiemelték, hogy a továbbiakban is magas színvonalon kezelik a betegeket, és nem kívánnak nyilatkozni az ügyben.
Az SZTE egyébként egyelőre annyit mondott, hogy a történteket még vizsgálják, és a betegjogok miatt nem árulhatnak el részleteket.