Szegedi Arcok

Egészen este 11-ig segíthetünk a gyűjtésben a kis DMD harcos Gerinek Szegeden, az egyik edzőteremben jótékonysági protein turmixokat osztanak

Jótékonysági spinning órát tartanak ma a Global Fitnessben Bodó Ricsivel és Bánhidi Bencével Szegeden, ám máshogy is segíthetünk a kis Harcosnak, ugyanis a mai napon, egészen 23:00-ig a pultban jótékonysági protein turmixokat adnak, csupán arra kérnek mindenkit, hogy cserébe adományozzon a becsületkasszás rendszerben Gerinek, aki Duchenne-szindrómával küzd.

Rengetegen segítenek a Duchenne-szindrómás szegedi kisfiú, Geri gyógyulásáért folytatott harcban. A kis DMD harcosnak mindössze egy félórás infúzióra lenne szüksége a gyógyulásához, ez viszont közel 1,3 milliárd forintba kerül, de jó hír, hogy már több, mint 100 millió forintot gyűjtöttek össze Gerinek a szegediek. A jó ügy mögé állt a Global Fitness is, de az esti jótékonysági spinning óra résztvevői mellett bárki hozzájárulhat a kisfiú gyógyulásához a recepciónál.

MÁR 100 MILLIÓ ÖSSZEGYŰLT

December 27-én rendezték meg a Pick Arénában a Kék Mókus-Kupa Gálát, ahol a kis DMD harcos, Geri is ott volt! Mint az édesanyjától, Kovács-Baltás Daniellától megtudtuk, a rendezvényen több mezt, valamint labdát is felajánlottak licitre, hogy mielőbb összegyűljön a pénz Geri gyógyulására. Sőt, egy igazán jó hírt is kaptunk az édesanyától, ugyanis a Geri számláján lévő összeg elérte a 100 milliót!

Ha külön is segítenél Gerinek, azt itt teheted meg:

  • Bankkártyás adományozás
  • 10918001-00000026-89160042
  • IBAN: HU84 1091 8001 0000 0026 8916 0042
  • SWIFT kód: BACXHUHB

Infó vonal:
+36 30 445 1418
[email protected]

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb