Közélet

Veszélyben a szegedi éjszakai élet: petíciót indítottak a vendéglátósok a 23 órás zárás ellen

Szerdán petíciót indított a Szegedi Vendéglátósok és Kisvállalkozók Közössége az éjszakai nyitvatartás korlátozásáról szoló rendelettervezet ellen, ami 23 órás zárást írna elő. Ezzel fejezik ki tiltakozásukat és teljes egyet nem értésüket a tervezet elfogadása ellen.

VÁLSÁGBAN A VENDÉGLÁTÓIPAR

Iskander Dávid, a Szegedi Vendéglátósok és Kisvállalkozók Közösségének szóvivője kihangsúlyozta, hogy a vendéglátóipar jelenleg is válságos helyzetben van. Tovább nehezíti a működést az emelkedő üzemeltetési költségek, a növekvő bérleti és teraszhasználati díjak és a mindenki által érezhető infláció is. A 2023-2024-és időszakban átlagosan 33 százalékkal növekedtek a költségeinek miközben bevételeik csupán 10 százalékos növekedést mutattak. Egy ilyen rendelet a szektorra még egy csapást mérne, amely véleményünk szerint egy láncreakciót indíthatna el, melyet a jelenlegi rendeletet megalkotói biztosan nem látnak teljesen tisztán.

A szóvivő kiemelte azt is, hogy Szegeden közel 1000 vendéglátásban dolgozó ember munkahelyét és családjainak megélhetését is veszélyezteti ez a rendelet, hiszen a vendéglátóipar jelentős szerepet tölt be Szeged város
gazdaságában, de egy ilyen korlátozás mélységesen kihatna az ő életükre is hosszútávon.

NYITOTTAK A KOMPROMISSZUMOKRA

Hozzátette, hogy tisztában vannak az éjszakai pihenés fontosságával és nyitottak a kompromisszumos megoldásokra, hogy a rendelettervezet velünk együtt mind a szegedi lakók és polgárok mind pedig a vállalkozások
bevonásával készüljön el. Az önkormányzat ilyen módon való, a helyi gazdasági viszonyokba, egyoldalú szakmai szervezetek véleményét mellőző beavatkozását teljes mértékben elutasítjuk.

Iskander Dávid elmondta, hogy tudnak arról, hogy több, polgári szintű petíció is született illetve több szegedi képviselő, köztük Farkas Levente is
támogatását fejezte ki, a petíció mellett. Úgy véli, hogy ha a szegediek érdekeit figyelembe véve tudják ezt az ügyet képviselni, akkor lehet lényeges eredményt elérni, mivel ez a rendelet Szeged éjszakai életének akár a megbénítását is eredményezheti. Továbbá kéri a szegedi polgárokat és akik így szeretik a Napfény Városát, a pezsgő, jelenlegi fényében azok fejezzék ki a támogatásukat a petíció mellett.

23 ÓRAKOR BE KELLENE ZÁRNIUK

Ahogy korábban beszámoltunk róla, a tervezett rendelet célja a lakosság nyugalmának biztosítása és a közterületi alkoholfogyasztás visszaszorítása. Ha a közgyűlés elfogadja, akkor a szegedi kocsmazár alapértelmezett időpontja este 11 óra lesz, és az érintett üzletek csak külön engedéllyel működhetnek tovább.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb