Diamond Valentin-nap, Olasz Annával: Rómába szólította a szerelem a szegediek kedvenc úszónőjét, aki úgy ünnepli a mai napot, mint senki más

“Az úszás örökre az életem része lesz” – jelentette ki Olasz Anna, akit az ÁRKÁD Szegedben működő Diamond óra – és ékszerüzletben csíptük el Valentin nap kapcsán. A közismert szegedi úszónőt Rómába szólította a szerelem, mint mesélte, visszavonulása óta olasz párjánál él és távmunkában a Magyar Úszó Szövetségnek dolgozik. Mivel szerelme az olasz nyílt vízi válogatott edzője, a sporttól nem távolodott el, sőt, minden nap úszik a létesítményben, ahol a párja dolgozik.
“Izgalmas év volt 2024, nem állt meg az élet, sőt, most aztán még elfoglaltabb vagyok, mint amikor versenyeztem” – mesélte a pár napra Szegedre hazalátogató háromszoros világbajnoki és háromszoros Európa-bajnoki ezüstérmes sportolónő, aki kijelentette, hogy az úszás örökre az élete része lesz.
Új munkáját online végzi, a szövetségnél fokozatosan kapott egyre komolyabb feladatokat, először az ifjúságiak mellett volt sportszakmai koordinátor, később pedig már a felnőtt válogatottnál is, majd a budapesti világbajnokságon csapatvezető lett.

Mint mesélte, a Valentin-napot is vízben töltik szerelmével, akit egy edzőtáborba kísér el a szerelmesek ünnepén.
Az interjúnk helyszínéül szolgáló DIAMOND óra & ékszert itt találod:
- DIAMOND óra & ékszer – 2001 óta Szegeden!
- Szeged, Londoni krt 3., ÁRKÁD Szeged
- Info vonal: +36 70 458-3436