Közélet

Váratlanul elhunyt a kecskeméti Katona József Nemzeti Színház örökös tagja, Csombor Teréz

68 éves korában váratlanul meghalt a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház színművésze, a társulat örökös tagja, a Drága örökösök Terikéje, Csombor Teréz – írta a Kecskemét365.

“Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy elhunyt Csombor Teréz, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház örökös tagja. Hirtelen elvesztése felfoghatatlan, hiánya betölthetetlen űrt hagy maga után. Emlékezetes alakításai, felejthetetlen személyisége révén egy társulat, egy város, egy ország örök kedvence marad”

– adta hírül a társulat.

Csombor Terézt színházi szerepei mellett sokan a televízióból ismerhetik, ő játszotta az RTL Drága örökösök sorozatának Terikéjét – jegyezte meg az Index. A színésznőt Kecskeméten kétszer is megválasztották a város kedvencének.

Karrierje alatt a szakma több díjjal is elismerte,

  • 2016-ban legjobb női előadóként mellékszereplő kategóriában elnyerte a színikritikusok díját,
  • 2017-ben Katona József-díjat,
  • majd 2018-ban a színházi előadások epizódszerepeinek megformálásáért járó Aase-díjat kapott,
  • 2021-ben pedig Magyar Ezüst Érdemkeresztet vehetett át.

A család kérésére hivatkozva a színház a részvétnyilvánítások mellőzését kérte.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb