
Óriási szegedi siker volt, amikor a 2024-es Sport Kempo Világbajnokságon és 28. HANSHI Világkupán a Ronin Dojo versenyzője, Rádai Brenda submission kategóriában világbajnok lett. A mindössze 18 éves szegedi lány előtt most egy újabb kapu nyílt meg: tavasszal, Portugáliában tartják az idei VB-t, amire már be is válogatták, mi pedig fejest ugrottunk a szegedi Kempo iskola egyik edzésébe, hogy megnézzük, hogyan készül a tavalyi (és reményeink szerint idei) világbajnok.
Mint Brenda elmondta, 15 éves volt, amikor egy osztálytársa által ösztönözve a 9 évig űzött kosárlabdáról az egyik legkeményebb, full contact küzdősportra váltott. “Tetszett, hogy itt kevés a lány” – magyarázta mosolyogva a kezdeti inspirációját. Mindössze három éve űzi a sportágat, az év végén mégis elindulhatott a Törökbálinton megtartott Sport Kempo Világbajnokságon, ráadásul úgy, hogy bár csak barna övtől lehetett indulni, a rendkívüli tehetségére való tekintettel zöld övesként is engedélyezték az indulását.
Utólag (is) úgy tűnik, hogy jó ötlet volt a szervezők részéről a dolog:
Brenda élete első világbajnoki aranyát hozta el GI földharc kategóriában.
A versenyen egyébként óriásit mentek a szegediek: 7 arany, 14 ezüst, 1 bronz, 2 ötödik helyezés a városunkban működő Ronin Dojo és a szintén Tisza-parti Brazilian Jiu Jitsu ZR Team klubok mérlege a VI. Sport Kempo Világbajnokságon és 28. HANSHI Világkupán, melyet december 7-én és 8-án tartottak meg Törökbálinton. Mint akkoriban beszámoltunk róla, a legjobb dojók rangsorában a 82 indulóból a huszonhetedikek lettek.
Brenda előtt újabb lehetőség nyílt meg: tavasszal Portugáliában tartják a soron következő, immáron 2025-ös VB-t, ahová beválogatták a szegedi lányt. Hamarosan tehát ismét drukkolhatunk neki, addig is, mikrofonvégre kaptuk Czeglédy Attilát, Brenda mesterét és a szegedi lányt – avagy íme egy Kempo edzés közelről, szegedi módra!
Brenda kijutását a világbajnokságra – ami egy költséges műfaj – több szegedi cég is támogatja, a teljesség igénye nélkül: REÖK Kézműves Cukrászda – DELIMO Kézműves Cukrászda – Trója Ételbár és Hummusz Terrace – Rozmaring Étterem ÁRKÁD Szeged – ÁRKÁD Trója Ételbár – Aranyhal Étterem – Caffe Eurocaf Torino – Nordmobil.hr – Zeniche Parfume – Kiskakas csárda – MPI Kft. – Mérleg Team Bt. – SzegiFitness – John Bull Pub – Csemegi Invest Kft. – és még sokan mások!



