Szegedi Arcok

Űrládában érkeztek a SpaceBuzz küldetései Szegedre, ezen keresztül ismerkednek meg a gyerekek a klímakutatással és az ökológiai lábnyom fogalmaival

Az SZTE Juhász Gyula Gyakorló Általános és Alapfokú Művészeti Iskolája, Napközi Otthonos Óvodája egy sikeres pályázat útján lehetőséget kapott a SpaceBuzz Hungary Nonprofit Kft.-vel közös projekt megvalósítására. Az eredeti projekt Hollandiából indult, ennek a magyar továbbfejlesztése a jelenlegi program alapja – tudtuk meg az intézménytől. Mint kiderült, a projekt célja, hogy felhívja a jelen és jövő generációinak figyelmét a klíma- és környezetvédelemre.

A projektben 141 tanuló vesz részt, 10 pedagógus irányításával. A 4-5-6. osztályos diákok 12 SpaceBuzz küldetésen vesznek részt, amelyekhez az összes eszköz 3 „űrládában” érkezett meg az iskolába.

FÓKUSZBAN A TUDOMÁNY, A TECHNOLÓGIA, A MÉRNÖKI ISMERETEK ÉS A MATEMATIKA

“Az eszközöket együttműködő partnerünk ingyenesen bocsátotta rendelkezésünkre. A tanulókat a küldetések végrehajtásában egy bolygódoktor, Morphy segíti. A felfedezések során a gyerekek megismerkednek az ökoszisztéma, a klímakutatás, az ökológiai lábnyom fogalmaival, a játékos űrutazások szélesítik a gyerekek ismereteit a Föld változásai és a környezettudatosság témaköreiben” – írták szerkesztőségünknek. Azt is megtudtuk, hogy a projekt a STE(A)M oktatást támogató program keretében valósul meg. A STE(A)M olyan oktatási megközelítés, amely a tudomány, a technológia, a mérnöki ismeretek és a matematika egy vagy több területére koncentrál.

A SpaceBuzz program zárásaként egy hazai fejlesztésű és gyártású űrkabin segítségével a programban résztvevő gyerekek átélhetik majd az űrutazás élményét is. VR szemüveget viselve “űrsétán” vehetnek részt, valamint megnézhetik, milyen törékeny és értékes a Föld a világűrből.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb