Szegedi Arcok

A héten Szegedre jön Karikó Katalin, személyesen is részt vesz a Szegedért Alapítvány gálaestjén

Szombaton este a Szegedi Nemzeti Színházban rendezendő gálaesten adják át a Szegedért Alapítvány elismeréseit, a civil szervezet idei fődíját Apró Ferenc helytörténész, irodalomtörténész kapja – tájékoztattak a szervezők. Mint kiderült, az esten jelen lesz Karikó Katalin Nobel-díjas kutató is.

Az alapítvány tudományos kuratóriumának Szőkefalvi-Nagy Béla-díját Nagy Ferenc biológus, a művészeti kuratórium Gregor József-díját Pataki András balettművész, a társadalmi-állampolgári kuratórium Debreczeni Pál-díját Kállai Ákos drámapedagógus veheti át.

A FŐDÍJAS MEGKAPJA SZEGED MÚZSÁJÁT

A fődíjas Lapis András szobrászművész Szeged Múzsája című kisplasztikáját kapja, a karcsú, kalapos nőalakkal 2006 óta a szegediek nap mint nap találkozhatnak, hiszen köztéri szoborként a Glattfelder Gyula teret díszíti. A szakkuratóriumok díjazottjai a szobrászművész plakettjét vehetik át. Az alapítvány immár 36. díjátadó gáláját hagyományosan a 1879-es szegedi nagyárvíz napjához kötődően rendezik meg. A szervezők kiemelték, hogy

az esten jelen lesz Karikó Katalin Nobel-díjas kutató is, aki 2022-ben vette át a fődíjat.

A díjazottakat köszöntő műsorban fellépnek az alapítvány korábbi támogatott tehetségei:

  • Dóbisz Áron orgonaművész,
  • Samodai Bence János trombitaművész
  • és Szives Márton ütőhangszeres művész,
  • a Szegedi Szimfonikus Zenekar pedig Negyven perc alatt a Föld körül címmel zenés utazásra invitálja a közönséget filmzenék, világslágerek segítségével.

Az est szólistái Somogyvári Tímea Zita és Borbély Jácint lesznek.

PÁLYÁZATI TÁMOGATÁSOKKAL IS HOZZÁJÁRULNAK A TUDOMÁNYOS KUTATÁSOKHOZ, MŰVÉSZETI TEVÉKENYSÉGEKHEZ

A Szegedért Alapítvány ötlete 1988 októberében született, Debreczeni Pálnak, a DOMET Ecsetgyár igazgatójának nevéhez fűződik. A szervezetet azzal a céllal hozták létre, hogy kifejezze elismerését a város hazai és nemzetközi hírnevét gazdagítóknak. Az alapítvány ezenfelül három és fél évtizede pályázati támogatásokkal járul hozzá a tudományos kutatásokhoz, művészeti tevékenységekhez, tanulmányutakhoz, kongresszusok szervezéséhez, a városhoz kötődő kiadványok megjelentetéséhez és más, értékeket hordozó kezdeményezések megvalósításához.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb