A BYD együttműködne a Teslával, hogy felgyorsítsák a hagyományos hajtású autók kivezetését

Nyitott lenne a Szegeden gyárat építő BYD egy együttműködésre a Teslával annak érdekében, hogy felgyorsítsák a belső égésű motorral szerelt járművek kivezetését. Stella Li, a BYD ügyvezető alelnöke a Financial Timesnak beszélt arról, hogy az autóipar legnagyobb kihívása nem a verseny, hanem a fosszilis üzemanyaggal működő járművek leváltása.
Mint kiderült, Li úgy véli, hogy a két vállalat közös technológiai fejlesztésekkel és együttműködéssel elősegíthetné az elektromos járművek szélesebb körű elterjedését, még a Kína és a Nyugat közötti kereskedelmi feszültségek ellenére is.
AMBICIÓZUS TERVEK VANNAK
A HVG azt írja, hogy a BYD ambiciózus terveket sző az európai piacon, ahol a Tesla eladásai visszaesőben vannak. A kínai gyártó már bejelentette magyarországi és törökországi gyárainak megépítését, és egy harmadik európai üzem létesítését is fontolgatja, hogy enyhítse az EU által kivetett magas vámok hatását.



