Megizzasztottuk a Magdeburgot, de a végére elfogytunk – az ötödik helyen mentünk tovább!

Szoros meccset játszottunk a német bajnok otthonában, sokáig vezettünk is, de a hajrában a Magdeburg fizikálisan felőrölt minket, és végül 31-24-es vereséget szenvedtünk. Az OTP Bank-PICK Szeged így az ötödik helyen végzett a Bajnokok Ligája B csoportjában, és a nyolcaddöntőben egy másik csoport negyedik helyezettjével találkozik majd.
Hosszú idő után léptünk ismét pályára Magdeburgban, és a GETEC Aréna ezúttal is pokoli hangulatot teremtett. Az első percekben a német bajnok magabiztosan kezdett, gyorsan háromgólos előnybe került, de a szegedi csapat hamar felvette a ritmust. Smárason és Sostaric vezérletével átvettük az irányítást, és a 21. percben már három góllal is vezettünk (10-7). Mikler Roli bravúrjai is kellettek ahhoz, hogy a Magdeburg ne tudjon meglépni, de a félidő hajrájában egyenlíteni tudtak a hazaiak, így 13-13-as döntetlennel mentünk a szünetre.
A második játékrész elején újra mi kerültünk előnybe, Sostaric tarthatatlan volt, és már a 41. percben 11 gólnál járt. Ekkor még úgy tűnt, végig kiélezett csata lesz, hiszen 19-19-et mutatott az eredményjelző. Az utolsó húsz percben viszont a Magdeburg fokozatosan átvette az irányítást. A németek keményebb védekezésre váltottak, mi pedig egyre többet hibáztunk támadásban. A 48. percre már 23-20-ra vezettek, és innen már nem tudtunk visszakapaszkodni. A végére teljesen elfogytunk, és a Magdeburg végül 31-24-re győzött.
Ezzel az OTP Bank-PICK Szeged az ötödik helyen végzett a Bajnokok Ligája csoportkörében, és a nyolcaddöntőben egy másik csoport negyedik helyezettje ellen lép pályára. A következő mérkőzés már a hazai bajnokságban lesz, március 8-án, amikor a K&H férfi kézilabda ligában az Eger otthonában játszunk



