Szeged már majdnem olyan, mint Monte Carlo: tilosban parkolt egy 100 milliós sportterepjáró a belvárosban
Olvasónk szúrta ki az igen feltűnő, sárga Lamborghini Urust, amint Szeged belvárosában egy autóktól elzárt területen parkol. A nem mindennapi megjelenésű, és brutálisan erős SUV-ért felszereltségtől függően körülbelül 100 millió forintot kell kicsengetni.
Szegeden egymást érik a Lamborghinik, tegnap is beszámoltunk egy lakótelepen parkoló Huracán STO-ról, ezért lassan olyan szeretett városunk látképe, mint Monte Carlo. Már szinte a mediterrán éghajlat is megvan hozzá, no meg az egzotikus luxusautókból sincs hiány. A képen szereplő Lamborghini Urus is egy igen pofás példány. Ezt a modellt 2017-ben mutatták be, rövid időn belül az olasz cég legjobban fogyó autójává vált, ez pedig nem is csoda, hiszen egy ilyen csoda elég durván kaparja az aszfaltot. A bivalyerős SUV a 0-100 sprintet potom 3,6 másodperc alatt tudja le.




