Mindenmás

Drón az autó tetején? Naná! Világújdonságot villantott a Szegeden gyárat építő BYD

Bemutatta a Szegeden gyárat építő BYD a DJI dróngyártóval közösen fejlesztett technológiáját, ami leegyszerűsítve egy elektromos autó és egy rajta fel- és leszálló drón kombinációja. Egyelőre Vang Csuan-fu, a BYD elnök-vezérigazgatója a sencseni bemutatón a Ling Yuan nevet viselő technológia szórakoztató funkcióját emelte ki, a drón ugyanis a jármű felett repülve élményutazós jelleget ad az autóban ülőknek, akik meg tudják nézni madártávlatból is a tájat, és azt is, hogy milyen hosszú a dugó előttük.

A kocsi tetejébe integrált minihangárból automatikusan le- és felszálló drón legfeljebb 54 kilométer per órával tudja követni fentről a járművet, amelyből a sofőr vagy utasa vezérelheti, és a monitoron lehet követni és rögzíteni a drón által sugárzott képet. A drón két kilométerről is visszatalál a „gazdatesthez”, 20 százalékos töltöttségnél automatikusan visszarepül és töltőre kapcsolódik. Egy feltöltéssel átlagosan fél órát repülhet – írja a Világgazdaság.

VALAMENNYI BYD MODELLBE BESZERELHETŐ

A puttonyos drón mindössze 2195 dollárba, azaz 845 ezer forintba kerül, és extraként valamennyi BYD modellbe beszerelhető. A BYD a prémiumkategóriájú autóihoz kínálja egyelőre az újdonságot, köztük a Yangwang U8, a Fang Cheng Bao Bao 8, a Fang Cheng Bao Tai 3, a Denza N9, a BYD Sealion 07 DM-i és a BYD Tang L modellen találkozhatunk velük.

DOLPHINT ÉS ATTO 3-AT GYÁRTANAK MAJD SZEGEDEN

Eközben pedig új, a korábbiaknál olcsóbb elektromos BYD-modell jelent meg Magyarországon. Az Atto 2 induló ára 12 390 000 forint, amivel az eddig legkedvezőbb árú Dolphin alá megy. Sőt, már azt is tudni, hogy az első két modell, amelyet gyártani fognak Szegeden, az a Dolphin és az Atto 3 lesz.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb