Tragédia Battonyán – megölte párját, majd magával is végzett a férfi (18+)

Kettős emberölés történt a Szegedtől 100 kilométerre lévő Battonyán – tudtuk meg a rendőrségtől, akik arról számoltak be, hogy a Békés megyei településen hétfő reggel 8 óra körül holtan találtak egy nőt és egy férfit. A Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság emberölés gyanúja miatt nyomozást rendelt el, melynek során kiderült,
- hogy a pár férfi tagja okozhatott olyan sérülést a nőnek, ami miatt életét vesztette,
- ezt követően pedig magával is végezhetett.
A Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság emberölés gyanúja miatt nyomozást rendelt el, és vizsgálja a tragédia körülményeit. Közben a helyi lap azt írta, hogy a holtan talált 55 éves férfi és 52 éves nő román állampolgárok, élettársak voltak.
Az utcabeliek elmondták, hogy hétköznapokon csak ritkán, jellemzően hétvégente tartózkodtak a battonyai házban, amely az övék volt. Ilyenkor gyakran jöttek-mentek, ezért is tűnt fel a szomszédoknak, hogy az autójuk egy helyben, a kapubejáróban állt egész hétvégén. Később jöttek olyan információk, hogy a férfi és a nő a családtagjaik számára sem elérhetők telefonon. Ezt követően találták meg őket holtan – írta a BEOL.