Nagy István szerint eredményes a védekezés a ragadós száj- és körömfájás ellen, az állam átvállalja a betegség által sújtott telepek dolgozóinak fizetését
Eredményes a védekezés Magyarországon a ragadós száj- és körömfájás betegség ellen, új kitörés nem történt, a vírust sikerült keretek között tartani – hangoztatta Nagy István agrárminiszter az állategészségügyi operatív törzs ülését követő sajtótájékoztatón kedden.
A tárcavezető elmondta, hogy a betegséggel érintett négy telep közül kettő mentesítése megtörtént, jelenleg zajlanak a fertőtlenítési munkálatok. “A másik két telepen a mai nappal megkezdődnek a mentesítési, felszámolási folyamatok, amelyek reményeim szerint a hétvégére befejeződnek” – tette hozzá.
VIZSGÁLJÁK, HOGY MI OKOZTA A KITÖRÉST
Nagy István a megelőzésről szólva azt mondta, hogy 749 telepen hatvanezer vérvizsgálatot végeztek, amelyek közül mindegyik negatív volt a száj- és körömfájás betegségre. Nagy István elmondta, hogy komoly járványügyi nyomozás zajlik annak érdekében, hogy kiderítsék, mi okozta a betegség kitörését, és hogyan kerülhetett Magyarországra.
FÚRNI FOGNAK OTT, AHOL FEKETE FOLYADÉK BUGYOGOTT FEL A FÖLDBŐL
A miniszter bejelentette, hogy Csemeztanyán monitoringkutak fúrását kezdik meg, mivel a település mellett 3000 leölt marhát földeltek el, és a földből fekete folyadék bugyogott fel. Az agrártárca korábban közölte, hogy ez a jelenség a normális bomlási folyamat része, azonban a monitoring kutak célja, hogy megnyugtassák a lakosságot, és biztosítsák, hogy nem történt környezeti kár. Nagy István arra kérte a lakosságot, hogy tartsák be a hatóság döntéseit, és ne terjesszenek rémhíreket. Különösen fontosnak tartja, hogy a járványügyi helyzetet ne használják politikai célokra, hiszen ez szakmai feladat.
ÁTVÁLLALJÁK A DOLGOZÓK BÉRÉNEK KIFIZETÉSÉT
A miniszter továbbá bejelentette, hogy elhalasztják a Gerecse túrát, mivel annak útvonala veszélyeztetett területen halad át. Emellett megfogalmazzák azt az ajánlást, hogy minden telepnek legyen járványügyi terve, és fontolóra veszik, hogy ez később kötelező legyen-e. A telepek újraindításában a kormány is segédkezik, az állam átvállalja a dolgozók bérének kifizetését, hogy megőrizzék a munkahelyeket. Ehhez a bérgarancia alapot hívják segítségül, amely nem visszatérítendő támogatás formájában érkezik. Az érintett telepek egy évre szóló hitelmoratóriumot kapnak, és teljes állami kártalanítás mentén zajlik a telepek mentesítése, hogy senkinek se legyen érdeke az eltitkolás – mondta Nagy.



