Úgy megütötte barátnőjét egy féltékeny férfi Szentesen, hogy életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba, most vádat emelt az ügyészség ellene

Vádat emelt a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség egy férfival szemben, mert megfenyegette, és tettleg bántalmazta barátnőjét Szentesen. Mint megtudtuk, az eset még 2024. nyarán történt, amikor a Balatonhoz utazott a nő egy hosszú hétvégére.
A közlemény szerint az utazásról a féltékeny férfi csak később szerzett tudomást, ezek után a barátnőjének több trágár hangvételű, fenyegető üzenetet küldött, melyekre a sértett nem válaszolt.
SZAKÍTOTT A NŐ, MAJD ÚGY MEGÜTÖTTE A FÉRFI, HOGY AZ BEESETT A LÉPCSŐFORDULÓBA
A nő hazaérkezését követően elhatározta, hogy szakít a férfival, majd ezek után a vádlott ittas állapotban elment a sértett lakásához. A férfi és a nő a lépcsőházban találkoztak össze, ahol a vádlott ököllel arcon ütötte a barátnőjét, aki hanyatt beesett a lépcsőfordulóba. A nőt életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba, ahol műtéti beavatkozásra is sor került. A főügyészség a férfival szemben életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt emelt vádat, bűnösségéről a Szegedi Törvényszék fog dönteni.