Ígéretes lelőhely lett a BYD területe, a szegedi feltárás híre már a nemzetközi sajtót is bejárta

Zajlanak az ásatások a Magyar Nemzeti Múzeum és a Móra Ferenc Múzeum kutatóinak köszönhetően, miután az épülő BYD gyár területe alatt több ezer éves leleteket találtak Szegeden.
Mint kiderült, egy avar kori temetőt fedeztek fel, ami több mint 150 sírt rejtett és számos tárgyat is találtak, amiket az elhunytakkal együtt temettek el. Habár a feltárás a gyár építésével együtt zajlik, a befektetők számára nyugtalanságot okoz, hogy emiatt csúszhat a BYD komplexumának átadása, amit őszre terveznek.
KORÁBBAN NEM VOLT NYOMA TEMETŐNEK
Botka László, a város polgármestere közölte, hogy az ügyben folyamatos az egyeztetés a kivitelezőkkel és a BYD-val is, ám várhatóan nem lesz hatással az építkezés ütemtervére a feltárás. Sztankovánszki Tibor, a Móra Ferenc Múzeum régésze ugyanakkor korábban elmondta, hogy meglepetésként érte őket a felfedezés, ugyanis az előzetes kutatások során, a próbaszondákkal végzett keresések alatt még nem volt nyoma a temetőnek.
TELEPÜLÉSNYOMOKAT IS TALÁLHATNAK, MÁR A VILÁGSAJTÓ IS FELKAPTA A HÍRT
A Promotions szerint vélhetően a temető mellett településnyomokat is találnak majd a régészek, akik a gyár melletti területeken terjeszthetik ki a keresést, így folytatása lehet a felfedezésnek, amiről mostanra a világsajtó is beszámolt, a The Archeologist is írt a feltárásról. Sóskuti Kornélt, a Nemzeti Múzeum régészét idézték, aki szerint a munkálatokat a nemzeti örökségvédelmi előírások maradéktalan betartásával, és a BYD együttműködésével szorosan végezték.
ÍGÉRETES LELŐHELY
Beszámolt az előzetes régészeti feltárásokról, ám az csak később derült ki, hogy a lelőhely mennyire ígéretes, a déli Öthalom és az északi Fehér-tó között húzódó terület ugyanis már az őskorban is lakott volt. A gyár területén talált tárgyak közül kiemelkedik egy kis bizánci harangocska, valamint egy arany fülbevaló. Mint a lap megírta, a leletek nem csupán a régió történelmi jelentőségéről árulkodnak, hanem az avar kori temetkezési szokásokat is tükrözik.