Közélet

“A szívünk vitt előre eddig, de ez ma már nem elég a megélhetéshez” – Szentes is csatlakozott a köztisztviselők sztrájkjához

Országos sztrájkot hirdetett április 23-ára a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ). A tiltakozáshoz pedig Szentes is csatlakozott: a városháza dolgozói szerda reggel munkabeszüntetéssel jelezték elégedetlenségüket a közszolgálati bérek évek óta tartó változatlansága miatt.

A városháza előtt megtartott sajtótájékoztatón három felszólaló – Szabó Zoltán Ferenc polgármester, Vidovicsné Molnár Zsuzsanna a Szentesi Polgármesteri Hivatal köztisztviselője, valamint Farkas Andrea, az MKKSZ megyei titkára – foglalta össze a sztrájk okait és céljait – írja a Szentesi Mozaik.

ANYAGI GONDOK

Teljes mértékben támogatom munkatársaim mai sztrájkfelhívását és részvételét” – kezdte beszédét Szabó Zoltán Ferenc, Szentes polgármestere. Mint mondta, vezetőként nem nézheti tétlenül, hogy a hivatal dolgozói napról napra anyagi gondokkal küzdenek, miközben a köz szolgálatát látják el.

A 2008 óta változatlan 38.650 forintos illetményalap 17 éve nem módosult, ez önmagában is botrányos. Szentes városa saját forrásból 75.000 forintra emelte ezt az alapot, de ez sem elég. Ráadásul az állam mindössze 47,8 dolgozót ismer el, miközben a hivatalban 68-an dolgoznak – közel 20 fő bérét a városnak kell kigazdálkodnia. Ezek a terhek hosszú távon nem fenntarthatók.” Szabó Zoltán Ferenc szerint egyre nehezebb a működés feltételeit biztosítani, miközben az állam továbbra is kivonul a köztisztviselői bérek finanszírozásából.

MÁSFÉL ÉVTIZEDE VÁLTOZATLAN BÉREK

A sztrájk helyi koordinátora, Vidovicsné Molnár Zsuzsanna arról beszélt, hogy a köztisztviselők több mint másfél évtizede gyakorlatilag változatlan bérért dolgoznak. „A szívünk vitt előre eddig, de ez ma már nem elég. Nem elég a megélhetéshez, gyermekeink elindításához vagy idős szüleink támogatásához.

Kiemelte, hogy a sztrájkhoz szolidaritásból csatlakoztak a kulturális és szociális ágazat helyi dolgozói is: „Ugyanabban a cipőben járunk, ami a bérezést illeti. Ez mindig is összetartó, szociálisan érzékeny város volt – ezt most is bizonyítjuk.

“A SZTRÁJK NEM CÉL, HANEM ESZKÖZ

Farkas Andrea, az MKKSZ megyei titkára a sztrájk hátteréről beszélt: „A sztrájk nem cél, hanem eszköz. Arra szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy a 180–232 ezer forintos nettó keresetek nem biztosítanak megélhetést.” Mint mondta, az önkormányzati szféra dolgozói akkor tudnak hatékonyan munkát végezni, ha nemcsak erkölcsileg, hanem anyagilag is megbecsültek.„Többször kezdeményeztünk tárgyalást a kormánynál, de választ nem kaptunk. Ezért kellett ehhez az eszközhöz nyúlnunk. A célunk egyszerű: tisztességes munkáért tisztességes bért kérünk, központi költségvetésből, reálisan, akár duplázással” – fogalmazott.

Farkas Andrea szerint Szentes jó példa az összetartásra: „Amikor idejövök, a szabadság városába jövök. Ha más településeken is ilyen csapatszellem lenne, még több helyen lehetne hasonló akciókat szervezni.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb