Árvácska, nefelejcs, százszorszép és viola: 45 ezer virágtól pompázik Szeged belvárosa – interjú Makrai Lászlóval, az SZKHT igazgatójával

A napsütéses, tavaszi szegedi belváros tündöklését nehezen lehet fokozni, azonban a természet ragyogásával ez sem lehetetlen kihívás a Tisza-partján. Azokat a virágokat, amelyek nem csak díszítik, de illatosítják is a Napfény városát, már novemberben kiültették – tudtuk meg a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kht. ügyvezető igazgatójától. Bár az ebben az időszakban kiültetett díszkáposzták nem élték túl a meleg márciust, így is nagyjából 45.000 virág fényesíti a belváros utcáit.
Az ültetvények között szerepel legalább 10 fajta árvácska, 3 különféle színű nefelejcs, illetve violák és százszorszépek is több színben pompáznak. A belváros díszterei mellett a külső városrészek központjai is virágokban díszelegnek, amelyhez nagyban hozzájárult az esősebb tavaszi időszak is.
ÉVEK ÓTA KÜZDELMES A NYÁR
“Évek óta küzdünk a nyári aszállyal” – emelte ki Makrai László. Az SZKHT 25 köbméternyi lajtoskocsi kapacitással dolgozik. Már most próbálják pótolni a többéves hiányt. Folyamatosan locsolják az ágyásokat mert meleg, napos időben egy nap alatt kiszárad a felszín. Az elmúlt 3 évben kiültetett több ezer csemetét öntözőzsákok segítségével öntözik, mely a 80 liter vizet több órán át adja ki magából.
A PALÁNK ILLATOS RÓZSÁKAT KAPOTT
A Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft., az elmúlt napokban egyébként újabb zöldfelület növelő projekteket is megvalósított, mindezt azért, hogy a városi burkolatok szürkeségét egyre több színnel, élettel egészítsék ki. A Tábor utca, a József Attila sugárút és a Felső Tisza-part új növényzettel gazdagodott, míg a Palánk belső részén illatos rózsák kaptak helyet, hogy még hangulatosabbá tegyék ezt a történelmi városrészt. Több száz négyzetméternyi friss zöldfelületet alakítottak ki Szeged közterein.