Új igazgató irányítja a Csongrád-Csanád Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságot, több mint 25 éves tapasztalattal rendelkezik az új vezető

Április tizenhatodika óta új igazgató irányítja a Csongrád-Csanád Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságot. Rókus Imre tűzoltó ezredes ünnepélyes beiktatását április 23-án, azaz ma tartották.
Mint megtudtuk, a beiktatási ünnepség a Himnusz hangjaival kezdődött, majd Vietórisz Ágnes tűzoltó ezredes, a BM OKF humánszolgálat-vezetője ismertette a miniszteri határozatot. A dokumentumot dr. Góra Zoltán tűzoltó altábornagy adta át az új igazgatónak.
TÖBB MINT 25 ÉVE SZOLGÁL A SZERVEZTNÉL AZ ÚJ IGAZGATÓ
A főigazgató elmondta, hogy Rókus Imre több mint huszonöt éve szolgál a szervezetnél, csaknem tizenhét éve vezetőként. Ez idő alatt folyamatosan bizonyította rátermettségét, hozzáértését. Góra Zoltán röviden bemutatta az ezredes szakmai múltját, kiemelve annak főbb sarokpontjait. A tábornok hozzátette, Rókus Imre munkáját számos elismeréssel ismerték el.
A HATÉKONY MUNKAVÉGZÉSRE FEKTETI A HANGSÚLYT
A főigazgató beszédét követően Rókus Imre megköszönte a bizalmat, elmondta, hogy a vármegyéért végzett munkája során a hatékony, szakmailag megalapozott munkavégzésre fekteti majd a hangsúlyt. Úgy fogalmazott, kollégáitól az őszinteséget, a szorgalmat, a tenni akarást és a kreativitást várja el. A társzervek és az együttműködő szervezetek vezetőit pedig arra kérte, hogy a jövőben is támogassák az igazgatóságot, hiszen a közös munkához és az eredményekhez elengedhetetlen a jó együttműködés. A beszédek után átvette a szervezet hagyományait és történelmét képviselő, egyben az összetartást, a hivatás becsületét és a hűséget szimbolizáló csapatzászlót. Az új vármegyei igazgató beiktatási ünnepsége a Szózattal zárult.
Szívből gratulálunk a kinevezéshez!