Közélet

A száj- és körömfájás mellett itt a madárinfluenza is: a kormány állami támogatással előzné meg a bajt

Nemcsak a száj- és körömfájás-járvány okoz komoly gondokat Magyarországon, de a madárinfluenza is felütötte a fejét. A kitörések zöme Bács-Kiskun, Békés és Csongrád-Csanád vármegyében történik, ahol jellemzően magas a telepsűrűség. Nagy István agrárminiszter hétfőn bejelentette, hogy állami támogatásban részesülhet az a víziszárnyas-tartó, aki vállalja, hogy három évig nem termel.

Az Agrárminisztérium minden lehetséges eszközt megvizsgál annak érdekében, hogy csökkenjen a madárinfluenza-járványok kialakulásának kockázata – írja az Index.

CSÖKKENTENÉK A TELEPEK SŰRŰSÉGÉT

Nagy István arra is felhívta a figyelmet, hogy ezzel az intézkedéssel növekszik az állattartó telepek biztonsága, javul a baromfiágazat további működése. “A termelés szüneteltetésével együtt a gazdálkodónak azt is vállalnia kell, hogy a kijelölt területen nem folytat semmilyen baromfitartást, a madárinfluenzával leginkább érintett területeken nem létesít új baromfitartó telepet, valamint az egész ország területén nem létesít új víziszárnyas tartási helyet. Ezen felül a termelés beszüntetésével érintett területen más sem folytathat baromfitartást.” – mondta Nagy István.

A támogatás célja, hogy a telepek sűrűségének csökkentésével minimalizálja a madárinfluenza-járványok kialakulásának kockázatát, amely a víziszárnyastelepeket érinti elsősorban.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb