F. Várkonyi Egon szegedi doktorandusz, vegyész, kémiatanár hosszan, szakmai érveket felsorakoztatva írta le az Orbán Viktor miniszterelnöknek és Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkárnak címzett levelében, hogy szerinte aggasztó helyzetben van az egész magyar közoktatás, és azon belül a kémiatanítás. Emlékeztet arra, hogy a 80-as években a magyar természettudományos oktatás még a világ élvonalába tartozott, ez pár évtized alatt a nemzetközi átlag alá esett vissza.
Ennek egyik legfőbb oka szerinte, hogy a sorozatos tantervi átalakítások során egyre nőtt a kötelezően előírt tananyag mennyisége (általában is, de a kémia esetében biztosan), miközben a (kémia) tanórák száma még csökkent is.
KÉT ÚT ÁLL EGY PEDAGÓGUS ELŐTT
Véleménye szerint egy pedagógus előtt két út áll: vagy a minőségi oktatást választja, amihez több időre van szükség, és akkor behozhatatlan lemaradásba kerül, vagy megpróbálja megkísérelni az előírt tananyag leadását, de akkor „garantált az értetlen információk halmaza a diákjaink fejében”. Azaz mindkét esetben „eredménytelenségre van ítélve a kémiatanár munkája”. Úgy véli, több időt kell biztosítani a minőségi oktatásra, azaz a Nemzeti alaptantervben leírt anyag mennyiségét alaposan le kellene szűkíteni.
TEGYENEK LÉPÉSEKET A KÉMIAOKTATÁS HELYRETÉTELÉNEK ÉRDEKÉBEN
A HVG azt írja, hogy a pedagógus úgy véli továbbá, hogy öröm nélkül nincs hatékony tanulás, erre is figyelnie kellene az átalakításoknak. A levélben hosszasan idéz szakértőket, például Bagdy Emőkét. A levele végén F. Várkonyi Egon arra kéri Orbán Viktort és Maruzsa Zoltánt, hogy „a szakmaiságból fakadó józan észnek megfelelően, és a magyar gyermekek iránt »szeretettel áthatott« szolgáló hatalmuknál fogva, tegyenek lépéseket a kémiaoktatás helyretétele érdekében”.
A pedagógus a levelét megosztotta a közösségi oldalán is. Mint ott írja, „bár a levél elsősorban a kémiaoktatásra koncentrál (hiszen kompetenciám leginkább ehhez van), a benne megfogalmazott problémák túlnyomó része sajnos nem tantárgyspecifikus. Számos általános, rendszerszintű jelenség rajzolódik ki belőle, amelyek a magyar közoktatás egészére jellemzőek.”
