Itt a lehetőség, hogy Te is szerepelj A 3 testőrben: statisztákat keresnek a kalandmusicalhez, íme a részletek!

Újabb statisztaválogatóra készül a Szegedi Szabadtéri Játékok, ezúttal Rob Bolland, Ferdi Bolland és André Breedland A 3 testőr című musicale kínál lehetőséget a színpadra lépésre. Szente Vajk rendező és Turi Lajos Péter koreográfus 18 és 40 év közötti hölgyek és urak pályázatát várja.
A jelentkezőkkel szemben nem elvárás a megelőző színpadi tapasztalat megléte, azonban előnyt jelent
- az igényes, sportos megjelenés,
- a magabiztos színpadi jelenlét
- és a gyors tanulási képesség.
DÉLUTÁNTÓL HAJNAL 1-IG TARTÓ ELFOGLALTSÁG
A reménybeli statisztáknak július 30-tól augusztus 19-ig kell majd a produkció rendelkezésére állniuk. Augusztus 7-ig próbálnak majd a musical csapatával a Dóm téren, ezeken a napokon délutántól akár egészen hajnal 1-ig tartó elfoglaltságra kell számítaniuk. A kiválasztottak részt vesznek majd ezt követően a musical mind az öt előadásán, augusztus 8-án, 9-én, 10-én, 15-én és 16-án, továbbá a lehetséges esőnapok idején, 11-én, 12-én, 18-án és 19-én készen kell állniuk az esetleges feladatokra. A szervezők felhívják az érdeklődők figyelmét, akkor érdemes jelentkezniük, amennyiben nem jelent problémát számukra az éjszakai hazajutás a Szabadtéri játszóhelyéről.
Aki úgy érzi tehát, eleget tud tenni a fentieknek, és szívesen részt venne a nyár legjobban várt előadásában, az május 10-ig adhatja be jelentkezését, fényképes önéletrajzzal, a [email protected] címen.
A MEGHALLGATÁS MENETE
A pályázatok alapján a kalandmusical alkotói első körben kiválasztják azokat, akik személyes meghallgatás keretében is megmérettethetik magukat. A castingra várhatóan május 15-én, csütörtökön kerül majd sor: a helyszín és az időpont részleteivel kapcsolatban a szervezők a jelentkezések lezárultát követően tájékoztatják majd a kiválasztottakat. A leendő statiszták Kovács Yvette Alida korabeli jelmezeiben, Rákay Tamás 17. századi világában léphetnek majd színre, benépesítve A 3 testőr Franciaországát.