Mindenmás

Napi trash: bepiáltak, majd kifosztotta a saját ismerősét egy nő Csongrád-Csanádban, most letartóztatták

A Hódmezővásárhelyi Járási Ügyészség letartóztatását indítványozta annak a nőnek, aki a május elején fosztotta meg telefonjától ismerősét egy közös italozás során – tudtuk meg az ügyészségtől hétfőn.

Mint kiderült, a megalapozott gyanú szerint a gyanúsított együtt italozott egy ismerősével, aki az alkohol hatására magatehetetlenné vált. Ekkor a nő magához vette a férfi telefonját valamint annak töltőjét, és távozott a lakásból, majd a későbbiekben a készüléket egy telefonüzletben sajátjaként adta el.

EGY HÓNAPRA ELRENDELTÉK A LETARTÓZTATÁSÁT

A kifosztás bűntette miatt indult eljárásban ügyészség a gyanúsított letartóztatását a szökés-elrejtőzés veszélyére figyelemmel indítványozta. A Szegedi Járásbíróság nyomozási bírája a gyanúsított letartóztatását az ügyészi indítvánnyal egyezően egy hónap időtartamra elrendelte. Végzését a vádhatóság és a védelem is tudomásul vette.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb