Mindenmás

A rendszám mögött, és padló alatt is lapult cigaretta – több mint 2 ezer doboz füstölnivalót foglaltak le a pénzügyőrök Röszkén

Összesen 2014 doboz bolgár zárjegyes cigarettát foglaltak le a pénzügyőrök a röszkei határkirendeltségen. A NAV közleménye szerint egy Opelben kialakított rejtekhelyekről került elő a nagy mennyiségű dohánytermék.

Kiemelték, hogy már a német rendszámú személyautó csomag- és utasterébe pakolt poggyászokban is nagyobb mennyiségű cigaretta lapult, azonban a gépjármű tüzetesebb átvizsgálása után az Opel hátsó lökhárítójánál, a rendszámtábla mögött kialakított rejtekhelyről újabb dobozok kerültek elő, ahogy a küszöbrészből, valamint a padló alól és a kalaptartóból is.

2014 DOBOZ KERÜLT ELŐ

Végül 2014 doboz, különböző márkájú – 582 doboz Marborlo, 200 doboz Karelia, 400 doboz Davidoff, 406 doboz Sobranie, 318 doboz Parliament, 198 doboz Dunhill – cigarettát tartalmaztak az „illegális tárolók”. A több mint 42 ezer szál dohányt az autó bolgár sofőrje magáénak vallotta, akit a pénzügyőrök költségvetési csalás bűntett megalapozott gyanúja miatt jelentettek fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatóságán.

Fotók: Nemzeti Adó- és Vámhivatal

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb