Megvan a Szeged-Csanád GA új vezetőedzője! A magyar válogatott korábbi szövetségi edzője veszi kézbe a szegedi NB II-es csapatot
A magyar válogatott korábbi szövetségi edzője, a pro licences képesítéssel rendelkező Aczél Zoltán veszi át NB II-es csapat irányítását Szegeden – jelentette be pénteken a Szeged-Csanád Grosics Akadémia a közösségi oldalán.
Kiemelték, hogy Aczél Zoltán 1967. március 13-án született Budapesten. Labdarúgóként itthon az Újpest, a Siófok, a PMFC, valamint a Vác csapatait is erősítette. Légiósként szerepelt Dél-Koreában a Daewoo Royals, Svájcban a Lausanne-Sport, Ausztriában pedig az SV Ried és TSV Hartberg együtteseiben. Kétszeres válogatottnak mondhatja magát.
A SIÓFOKOT ÉS A DVTK-T IS IRÁNYÍTOTTA
Játékospályafutása végeztével az FC Dabas gárdájánál kezdte edzői karrierjét. Ezt követően öt éven át az Újpest utánpótlásában dolgozott, majd visszatért a felnőtt futballba. A Tura VSK-val előbb bronzérmet, majd bajnoki címet szerzett az NB III-ban. 2006-tól az NB I-es REAC-ot irányította. 2008 és 2010 között Erwin Koeman asszisztenseként a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi edzőjeként dolgozott, majd ismét az élvonalban vállalt munkát: előbb a Siófokot, majd a DVTK-t irányította. Ezek után:
- a Diósgyőrből Szigetszentmiklósra vezetett az útja,
- majd az első osztályú Szombathelyi Haladás kispadját vette át,
- később dolgozott az NB III-as Dabas-Gyón FC gárdájánál is,
- Aczél Zoltán a 2021/22-es szezonban a Kozármislennyel veretlenül megnyerte az NB III Közép csoportját,
- egy évvel később a III. Kerületi TVE-t vezette,
- majd visszatért a Kozármislenyhez, amellyel 2024-ben az NB II ötödik helyén végzett.
Az előző idényben az NB III-as PMFC-t irányította.
ÓRIÁSI MEGTISZTELTETÉS NEKI, HOGY A SZEGED VEZETŐEDZŐJE LEHET
„Óriási megtiszteltetés a Szeged-Csanád Grosics Akadémia vezetőedzőjének lenni. Ez a gyönyörű város igen komoly futballkultúrával büszkélkedhet. Tele vagyok ambíciókkal és tervekkel, amelyek megvalósításához természetesen szükség lesz a szakmai stábra és a játékosokra egyaránt. Vártam már ezt a pillanatot! Tudom, egy edző akkor sikeres, ha eredményeket produkál. Ezt szem előtt kell tartani. Nem félek a kihívástól, egészséges motiváció munkálkodik bennem, amely remélem, jó irányba viszi a szegedi labdarúgást” – nyilatkozta újdonsült vezetőedző.



