Napi szürreál: dühöngött, majd megharapta az őröket egy férfi a szegedi börtönben
A Szegedi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a férfival szemben, aki tavaly nyáron a börtönben két alkalommal is ellenszegült, és megharapta az őt felügyelő börtönőröket – tudtuk meg az ügyészségtől.
Kiemelték, hogy a vádirat szerint a férfi 2024. júniusában a szegedi börtönben töltötte más ügyben, jogerősen kiszabott büntetését. A vádlott cellájában a szolgálatot teljesítő őrök biztonsági ellenőrzést akartak végezni, de a férfi dühöngeni kezdett, utasításaiknak nem engedelmeskedett, ezért megpróbálták megbilincselni, erre az egyik őr kezébe harapott.
ISMÉT HARAPOTT
Két héttel később, az addigra már egy biztonsági zárkában elhelyezett vádlott újra őrjöngésbe-vagdalózásba kezdett. Kezeit bilincselő nyíláson keresztül megbilincselték, a motozása során azonban ismét megharapta az őrök egyikét. A vádlottat a járási ügyészség két rendbeli hivatalos személy elleni erőszak bűntettével valamint könnyű testi sértés vétségével vádolja. Vádiratában az ügyészség beismerés esetére a terhelttel szemben 3 év börtön kiszabásásra tett indítványt. A vádemeléskor letartóztatásban lévő terhelt bűnösségének kérdésében a Szegedi Járásbíróság fog dönteni.



