Mindenmás

Tátva maradt a szája a szegedi horgásznak a koromfekete ponty láttán – számtalan halat fogott már a Holt-Marosból, de ilyet még soha

Nem mindennapi élményben részesült Indre Szabolcs vasárnapi horgászata alkalmával. A szegedi pecás jól ismeri az újszegedi Holt-Maros vizét, a hétvégi horgászatát is már bevált módszerével kezdte. Ami ezután következett, arra azonban biztosan nem számított – csak ámult és bámult egy koromfekete, nagyjából 2 kilós ponty fogásán.

SZÁMÁRA JÓL ISMERT HELYRE MENT HORGÁSZNI SZABOLCS

„Egy fárasztó hét után június elsején, vasárnap kilátogattam az Újszegedi Holt-Marosra, amelyet már pici gyerekkorom óta ismerek. Számtalan nagy testű halat fogtam már ebből a vízből” – mesélte a Pecaverzumnak Szabolcs, hozzátéve, hogy a jól bevált módszerével kezdte el a horgászatot. Az etetőanyag 2 milliméteres klasszikus és univerzális pelletkeverékből állt, csaliként pedig waftert használt. A horgászat szép fokozatosan épült fel, eleinte a kisebb kárászok és keszegek uralták az etetést – egy idő után aztán, hirtelen nagy csend lett, a pecás sejtette, hogy megérkezhettek a pontyok az etetésre.

NEM HITT A SZEMÉNEK A KOROMFEKETE HAL LÁTTÁN

„Egy szűk óra kapásatlanság után szép húzós kapásra megérkezett az első ponty, igaz, ez még nem volt túl nagy méretű. A következő dobás után újra szép, húzós kapás következett, és úgy éreztem, hogy már egy jobb hallal küzdök, amely egyből az akadóba indult, de szerencsére ki tudtam vezetni belőle. A hal nem volt kapitális, de a méretéhez képest igen erősen küzdött. Végül sikerült megszákolnom, és akkor jöttem rá, hogy ez nem egy mindennapi fogás” – fogalmazott Szabolcs, akinek tátva maradt a szája a koromfekete ponty láttán. A hal 1,5-2 kiló közötti lehetett, de nem mérte meg mérleggel, mert minél hamarabb vissza akarta engedni. „Fogtam sok fekete pontyot már ebből a vízből és más egyesületi vizekből is. Az Újszegedi Holt-Maros sötét bajszosait két-három évvel ezelőtt telepítették, de azok ennyire nem voltak feketék” – zárta beszámolóját Szabolcs.

A TERMÉSZETBEN ELŐFORDULHATNAK A PONTYNAK SÖTÉT SZÍNŰ VÁLTOZATAI

Sallai Zoltán halkutató korábban így nyilatkozott a fekete pontyokról: „A természetben előfordulnak a pontynak ilyen sötét színű változatai, amelyet a köznyelvben cigánypontynak is neveznek, de a halak fekete színét bizonyos fajok esetében a hímivarú egyedeknél is megfigyelhetjük (például gébfajok). A sötét-fekete színt okozhatja a halegyed vaksága és a melanin túlzott termelődése is” – magyarázta a Magyar Haltani Társaság (MHTT) elnökségi tagja. A haltani kutató általánosságban elmondta, a halak jól alkalmazkodnak környezetük színéhez, például zavaros, áradt vízben általában fakóbbak, színtelenek, míg egy-egy sötét színű, tiszta, lápi vízben jóval sötétebbek lehetnek az átlagosnál.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb