Jelentős útfejlesztések indulhatnak: kezdődhet Makó elkerülőútjának tervezése, és egy kerékpárút kivitelezését is előkészítik

Jelentős útfejlesztések indulhatnak a déli hármashatár környékén. Kezdődhet Makó elkerülőútjának tervezése.
Régen várt beruházás előkészítéséről érkezett hír. Nyertest hirdettek a kiszombori határátkelőhely, valamint Makó és az M43-as autópálya közötti közúti és kerékpáros kapcsolatok fejlesztésére kiírt közbeszerzési eljáráson. A beruházó az Építési és Közlekedési Minisztérium.
ELKERÜLŐ ÚT ÉS KERÉKPÁRÚT IS LESZ
Ahogy az az uniós közbeszerzési értesítőből kiderül, a feladatra a legjobb és egyben nyertes ajánlatot az UNITEF’83 Műszaki Tervező és Fejlesztő Zrt., a TURA-Terv Mérnökiroda Kft. és a Via Futura Mérnöki, Tanácsadó és Szolgáltató Kft. konzorciuma adta mintegy nettó 450 millió Ft értékben. A makóiak a város elkerülő útjának építését több évtizede várják: most erre is sor kerülhet. A kiírásban mintegy 5,7 km hosszú, kétsávos új elkerülő út terveinek elkészítése is szerepel. Kiszombor és Klárafalva között pedig több, mint 9 kilométeres kerékpárút kivitelezését is előkészítik, egy kerékpáros aluljáróval együtt – szúrta ki a Magyar Építők.
KÉSZÜLHET A TANULMÁNYTERV
A társulás feladata lesz többek között a tanulmányterv, illetve az előzetes vizsgálati dokumentáció elkészítése számos további tervezett közlekedési fejlesztéshez. Ezek az alábbiak:
- a 431 sz. főút mintegy 5,7 km-es szakasza 11,5 tonnás tengelyterhelési kapacitásának megtervezése 2×1 forgalmi sáv szélességgel, valamint a meglévő párhuzamos kerékpárút fejlesztésével;
- a 43 sz. főút mintegy 0,8 km hosszú pályájának 11,5 tonnás tengelyterhelési kapacitásának megtervezése, 2×1 forgalmi sáv szélességgel;
- a Maros 110 méter hosszú szerkezetű ártéri hídjának felújításának megtervezése,
- illetve a 430 sz. főút mintegy 3,2 km-es hosszú szakaszának 11,5 tonnás tengelyterhelési kapacitásának tervezése 2×1 forgalmi sáv szélességgel.



