Mindenmás

Kisiskolásoknak szervez ingyenes közlekedésbiztonsági programot a Gokart Park Szeged

Különleges közlekedésbiztonsági élményprogram indult kisiskolásoknak Szegeden. A Gokart Parkban megtartott Vezetéstechnikai Suliprogram első állomásán – összesen közel 50 gyermek vett részt: az Arany János Általános Iskola és a Szegedi Jerney János Általános Iskola első osztályos tanulói. A szervezők célja, hogy az ingyenes programot a jövőben minél több iskolához eljuttassák.

JÁTÉKOS, ÉLMÉNY ALAPÚ OKTATÁS

A program célja, hogy játékos, élményalapú oktatáson keresztül ismertesse meg a legkisebbekkel a biztonságos közlekedés alapjait. A gyerekek lábbal hajtós kis gokartokon gyakoroltak a bójákkal kijelölt rutinpályán, majd egy KRESZ-táblákkal felszerelt pályarészen ismerkedtek meg az alapvető szabályokkal. A legügyesebb diák egy elektromos gokarttal is kipróbálhatta, milyen érzés egy „komolyabb” járművet vezetni.

A gyerekek számára ez nemcsak egy kirándulás volt, hanem egy életre szóló tanulási lehetőség. Láttuk rajtuk, mennyire lekötötte őket, és közben rengeteget tanultak arról, hogyan kell felelősen viselkedni a közlekedésben.” – mondta Zhao-Maráz Mercédesz, az Arany János Általános Iskola egyik tanítónője.

FIGYELEM, ÖNFEGYELEM ÉS DÖNTÉSHOZATAL

Nem a gyorsaság, hanem a figyelem, az önfegyelem és a döntéshozatal gyakorlása a lényeg. A gyerekek meglepően felelősen viselkedtek, és hamar belejöttek.” – mondta Szeredi Soma a Gokart Park instruktora. A program ötletgazdája, Vadász János, a Gokart Park Szeged vezetője szerint a játékos forma nemcsak élményt ad, hanem akár hosszabb távú hatást is kiválthat:

Ha valaki ennek hatására kezd el érdeklődni a technikai sportok iránt, az már nagy eredmény. A Vezetéstechnikai Suliprogram erről szól: élmény, tudás és inspiráció egyszerre.

VALÓDI TUDÁSSAL GAZDAGODTAK

A pedagógusok már most jelezték: szívesen visszatérnek a programra, mert a tanulók nemcsak jól érezték magukat, hanem valódi tudással is gazdagodtak – és talán ez lesz az első lépés egy jövőbeli autóversenyző, mérnök vagy felelős közlekedő felé. A szervezők célja, hogy az ingyenes programot a jövőben minél több iskolához eljuttassák, és így már gyerekkorban fejlesszék a közlekedési kultúrát és tudatosságot.

Az eseményről készül videót alant lehet megtekinteni:

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb