Gyarapodott a hatalmas család: új zergék látták meg a napvilágot a Szegedi Vadasparkban (videóval)

Májusban egy tevecsikó születéséről adott hangot a Szegedi Vadaspark, most pedig azt is elárulták, hogy az aranyos tevebébi mellett új zergék is meglátták a napvilágot az intézmény falain belül, így ismét gyarapodott a nagy állatcsalád Szegeden.
Májusban új zergék látták meg a napvilágot a Szegedi Vadasparkban – írták a közösségi oldalukra, majd azt is kiemelték, hogy a fajmentő tenyészprogramnak köszönhetően már 8-an vannak, és remekül érzik magukat.
Egy aranyos videót is közzétettek az aranyos zergék családjáról, íme:
Még 2022-ben írtuk meg, hogy az Alpokban és a Kárpátokban is őshonos zergét a hazai állatkertek közül egyedüliként Szegeden mutatják be! Bár a környező országokban is előfordul, bizonyos szempontból a Szegedi Vadaspark egyik legegzotikusabb állatának számít, hiszen természetes élőhelye, a magashegységek világa teljes ellentéte az alföldi tájnak. A kassai és az innsbrucki állatkertekből 2019-ben érkezett tenyészpár számára – Magyarország legmélyebb pontjától néhány kilométerre fekvő kifutójukban – egy sziklás domb kialakításával teremtettek komfortos környezetet.
FITTYET HÁNYNAK A GRAVITÁCIÓRA
A kecskeformájú párosujjú patás Európa magashegységeiben él, az Alpoktól egészen a Kaukázusig. A gravitációt meghazudtoló fürgeséggel mássza meg a legmeredekebb hegyoldalakat, köszönhetően erős lábizmainak, ízületeinek és rugalmas, szétterülő patájának. Legelterjedtebb alfaja az alpesi zerge, viszont egyes elszigetelt alfajai, mint a tátrai és a dél-franciaországi kartauzi zerge – az emberi tevékenység következtében – veszélyeztetettnek számítanak. Ferenc József császár nagylelkű ajándékának köszönhetően Európán és Kis-Ázsián kívül még Új-Zéland déli szigetén is élnek zergék.