Sport

Telefonnyomkodás helyett egészséges életmód: óriási újdonsággal rukkol elő nyáron a Global Fitness, jön a Fit Teen Hetek

Hatalmas újdonsággal rukkol elő Szeged legnagyobb edzőterem komplexuma, a Global Fitness történetében idén nyáron először érkezik a Fit Teen Hetek. A program gyakorlatilag egy nyári tábor mintájára fog megvalósulni, és minden olyan lelkes fiatal figyelmébe ajánlott, aki még nem ismerkedett meg a konditermek és a súlyzós edzések világával, de már szemezett vele korábban. A Global Fitness két turnust már biztosan indít, délelőtt 10:00 és 12:00 óra között, de túljelentkezés esetén egy délutánit is beiktatnak.

Érkezik a Fit Teen Hetek, Szeged legnagyobb edzőterem komplexumának szervezésében: két héten keresztül professzionális körülmények között, szakmai segítség mellett lehet megismerkedni a konditermi edzés világával, több, mint 2000 négyzetméteren. A program mindössze kért órát vesz igénybe naponta, hétfőtől péntekig, a turnusok max. létszáma pedig 5 fő, ebből két alkalom is lesz a nyáron:

  • június 30. – július 4.
  • július 7. – július 11.

Jelentkezni a Global Fitness recepcióján lehet, a részvételi díj pedig 20.000 Ft fejenként. A tábor napi programjai az alábbiakból fognak állni:

  • Táplálkozási tanácsadás
  • Személyre szabott étrendkészítés
  • Edzőtermi gépek helyes, biztonságos használata
  • Egyéni edzéstervezés
  • Közös edzések és gyakorlatok
  • Kérdések, válaszok, szakmai beszélgetések

Amit pedig a Fit Teen Hetekre jelentkező fiataloknak mindenképpen érdemes magukkal vinniük a Global Fitnessbe:

  • Sportos öltözet (kényelmes póló, váltó póló, sportnadrág, váltó nadrág)
  • Edzőcipő
  • Víz vagy sportital
  • Jegyzetfüzet és toll, a tanácsok és tervek feljegyzéséhez

Minden további infót a Fit Teen Hetek szervezőjétől, Zergényi Bálinttól tudhatsz meg, akit +36 50 104 0131-es telefonszámon érsz el, de az alábbi videós interjúból is tájékozódhatsz, íme:

Global Fitness Szeged

Szeged, Makkosházi krt. 1

+36 20 262 8141

[email protected]

Nyitvatartás H-V 5:30-23:00

szegedfitness.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb