Mindenmás

Eddig tilos volt, de hamarosan ismét lehet majd csobbanni a Sárgán

A Tömörkény István Üdülő Társulat kért, és kapott is engedélyt arra, hogy ismét lehessen csobbanni a szegedi Sárgán. A területet tavaly mintegy 10 millió forintból rehabilitálták, így csodás környezetben fürdőzhetünk a Tisza ezen szakaszán.

A partszakasz nagyon népszerű a helyiek körében, és már többen jelezték is a város vezetőségének, hogy igény van annak fejlesztésére – írtuk meg tavaly, amikor napirendre került a terület felújítása.

RENDBETETTÉK A PARTOT

Ezután tették rendbe a partot, majd nyolc napvitorlát is kapott a terület, és bérelhető napozóágyakkal, faházzal, illetve egy öltözővel és egy illemhellyel bővült a Sárga. Mint kiderült, július elsejétől lesz ismét szabad a fürdőzés a Sárgán, ugyanis a Tömörkény István Üdülő Társulat kért, és kapott is engedélyt rá.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb