Sport

Kopasz Bálint után további három magyar egység is előfutam-győzelemmel mutatkozott be a kajak-kenu Európa-bajnokságon, Csizmadia Kolosnál nem volt gyorsabb 200 méteren

A kajakos Kopasz Bálint után további három magyar egység is előfutam-győzelemmel mutatkozott be a racicei kajak-kenu Európa-bajnokság csütörtöki nyitónapján.

A kontinensviadalon három számban induló szolnoki Csikós Zsóka Kopaszhoz hasonlóan K-1 1000 méteren kezdte meg szereplését Csehországban, és honfitársát “másolva” magabiztos győzelmet aratott. Csikós mindkét idei világkupán második lett ebben a számban, és a szombati döntőben is az éremszerzés lesz a célja.

A SZEGEDRE IGAZOLT CSIZMADIA KOLOS IS ELSŐ LETT

A férfi kajakosok sprint számában, 200 méteren a Tokióban olimpiai negyedik Csizmadia Kolos egy remek rajt után végig vezetett és bár a célban úgy tűnt, a májusi, szegedi világkupán győztes szerb Strahinja Dragosavljevic jobban rúgta be a hajóját, végül a magyar versenyző nevét írták ki elsőnek az eredményjelzőre. A továbbjutást ugyanakkor ez érdemben nem befolyásolta, mert ebben a számban is az első három között kellett zárni ahhoz, hogy valaki megspórolhassa magának a pénteki középfutamot. A finálét ebben a számban vasárnap rendezik.

TAKÁCS KINCSŐRE VÁR EGY KÖZÉPFUTAM

Igaz nem futamgyőzelemmel, de C-1 200 méteren magabiztosan lépett tovább a legjobb kilenc közé a dunaújvárosiak rutinos kenusa, Hajdu Jonatán is, aki szoros csatában szorult a második helyre a spanyolok tavalyi ezüstérmese, Pablo Grana mögött. A nők hasonló számában – amelyben mindössze tízen neveztek – az ugyancsak tapasztalt Takács Kincsőnek nem sikerült elcsípnie az első három hely valamelyikét, így rá pénteken vár még egy középfutam.

LUCZ DÓRA BEMUTATKOZÁSA NEM LETT TÚL FÉNYES

Lucz Dóra címvédőként érkezett Racicébe K-1 200 méteren, a bemutatkozása azonban nem sikerült túl jól. Egy rossz rajt után csak negyedik lett előfutamában, így bár a papírforma az egyenes ági továbbjutását ígérte, a középfutamban újra vízre kell szállnia. Az UTE kajakosát láthatóan nagyon bosszantották a történtek, a parton – felidézve a futamát – azt mondta: belehúzott a startgépbe és azt hitte, visszalövik a rajtot, de nem így lett. Lucz jelentős, közel egy hajóhossznyi hátrányt szedett össze, amit ugyan majdnem sikerült a végéig ledolgoznia, az első három közé azonban így nem sikerült bekerülnie. A délelőtti programot a kajak négyesek 500 méteres előfutamai zárták.

NÁDAS BENCCÉÉK IS A FINÁLÉBAN

A férfiaknál a Nádas Bence, Hidvégi Zalán, Hidvégi Hunor, Keller Gergő összeállítású egység egy erős mezőnyben állt helyt remekül. A táv elején még vezetett is, majd az olimpiai bajnok németek mögött és a Párizsban bronzérmes spanyolok előtt a második helyen ért célba, ami jó előjel a szombati finálé előtt.

A nőknél a Fojt Sára, Pupp Noémi, Ujfalvi Laura és Kőhalmi Emese alkotta hajó még a férfiaknál is imponálóbban hozta le első pályáját. A táv második felében ellépett riválisaitól és magabiztos győzelemmel hangolt az ugyancsak szombaton sorra kerülő döntőre. Ez volt a nap negyedik magyar futamgyőzelme – írja az MTI.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb