Mindenmás

Emberségből jelesre vizsgáztak Szegeden: járókelők segítettek egy elesett, fejsérülést szenvedett nyugdíjas biciklisnek

Emberségből jelesre vizsgáztak Szegeden! Egy helyi lakos, Adrienn szerint csodálatos összefogással sikerült egy nyugdíjast megmenteni, a 70 év körüli férfi ugyanis egyik percről a másikra, különös mozgással kezdte el tekerni a biciklijét, aztán hirtelen az aszfaltra csapódott.

Másodpercek alatt történt az egész, de rengetegen nyújtottak segítséget az idős nyugdíjasnak. Adrienn az egyik szegedi nyilvános Facebook-csoportban mondott hálát az embereknek, hogy micsoda összefogással mentették az idős biciklist.

ROSSZUL LETT BICIKLIZÉS KÖZBEN A FÉRFI

A Ripost azt írja, hogy Adrienn épp a József Attila sugárúton biciklizett június 18-án, szerda reggel, amikor észrevette, hogy nagy a baj, hiszen a nyugdíjas férfi a bicikliúton feküdt. „Amikor megláttam, azonnal lepattantam a biciklimről. Tudtam, hogy segítenem kell” – idézte fel a lapnak Adrienn, mit érzett akkor. Hajtotta a segítő ösztöne, és szerencsére ezzel nem volt egyedül. Amikor ő odaért a nyugdíjashoz, már egy másik járókelő is a segítségére sietett. A nyugdíjas szörnyű állapotban volt: biciklizés közben lett rosszul és már a földön feküdt egy fejsérüléssel.

“A hölgy, aki előttem ért oda, azt mondta, az úr rosszul lehetett, mert az esés előtt tett egy furcsa félkört a kerékpárjával, koordinálatlanul tekerve. Igencsak megijedtem, de rögtön hívtam a segélyhívót”

– részletezte a nő, majd hozzátette, hogy „rengetegen megálltak, szinte minden arra közlekedő megkérdezte, hogy tehet-e valamit, még egy GLS-futár is félreállt a gépjárművével és odajött segíteni” – mondta hálásan Adrienn.

PÉDAÉRTÉKŰ ÖSSZEFOGÁS

“Az úr meg tudta mondani a nevét, Sz. János, de az életkorát csak körülbelül, a hogylétét is nehezen fejezte ki. Érezhetően zavart volt, vagy a fejsérülés, vagy az esést okozó rosszullét miatt” – árulta el Adrienn, aki szerint példaértékű volt az összefogás a nyugdíjasért, többek között ezért is írt egy posztot az egyik szegedi Facebook-csoportba. „Köszönöm, hogy annyian megálltak segíteni, megkérdezték, mit tehetnek! Szeged egy jó hely, ahol nem mennek el a rosszul lévő mellett az utcán” – írta bejegyzésében a nő. Az is kiderült idő közben, hogy a nyugdíjast végül fejsérüléssel szállították kórházba. 

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb