Szakmai előadások, könnyek és érzelmek: nagyszabású megnyitóval érkezett meg Szeged legújabb magánklinikája, a Fibonacci Clinic (videóval) (frissítve)

Szombaton ünnepélyes keretek között nyitott meg Szeged legújabb egészségközpontja a Tisza Palotában, kedd óta pedig már élesben működik a Fibonacci Clinic. A hétvégén egy nagyszabású nyitó ünnepség keretein belül ismerhették meg a város legújabb magánklinikájának filozófiáját és szemléletét a szegediek, majd egy álló fogadásnak köszönhetően mindenki maga nézhette meg az extravagáns, de mégis letisztult rendelő belső kialakítását, amiben a japán wabi-sabi stílusirányzat jellemzői köszönnek vissza.
,,Nem titkolt vágyunk, hogy szeretnénk ezt a képzeletbeli hidat, az egészségügy és az utca embere között ledönteni” – mondta Telc Ede, a Fibonacci Clinic egyik alapítója mosolyogva, amikor a nagyszabású nyitó ünnepség végén sikerült lencse- és mikrofonvégre kapunk. Szombaton rögtön két szuper izgalmas előadással indult a nap a szomszédos Tisza Center épületének Konferencia termében, először
- Dr. Bugris Valéria,
- majd Dr. Sebestyény Tamás pattant színpadra,
utóbbi egyenesen Svájcból érkezett Szegedre csak és kizárólag a Fibonacci Clinic megnyitójának apropóján. A két előadás fókuszában egyrészt a helyes és tudatos táplálkozás, másrészt az autocurrativ, epigenetikus, timeless gyógyulás állt. Sebestyén Tamás előadása annyira magával ragadta a közönséget, hogy az így is túlnyúlt az arra szánt időn, majd a résztvevők ezt követően vonultak át a Tisza Palotában található Fibonacci Clinic-be, ahol egy álló fogadás keretein belül ismerhették meg a város legújabb egészségközpontját.
KEDD ÓTA GŐZERŐVEL MŰKÖDIK A FIBONACCI CLINIC
A Fibonacci Clinic az úgynevezett longevity szemlélet jegyében működik, ami nem egy életmód, diéta vagy villámmegoldás. Ez egy olyan szemlélet, ahol a megelőzés, tudatosság és a valódi regeneráció kerül a középpontba. A Napfény városának legújabb magánklinikája tehát kedd óta gőzerővel működik, ahol a járóbeteg-ellátás mellett
- nőgyógyászat,
- fül-orr-gégészet,
- kardiológia,
- radiológia,
- ortopédia,
- sebészet,
- pszichológia,
- foglalkozás-egészségügy,
- esztétikai kezelések,
- természetgyógyászat,
és még sok minden további szolgáltatás vár. A szombati, ünnepélyes megnyitó legérzelmesebb és legizgalmasabb pillanatait, valamint a Telc Edével és Lőrincz Ádámmal készített videós interjúnkban is mutatjuk:
FRISSÍTVE: PROF. DR. TAMÁS SEBESTYÉN – “ILYEN MAGAS SZINTŰ LONGEVITY EGÉSZSÉGKÖZPONT MAGYARORSZÁGON EDDIG NEM LÉTEZETT”
Újabb exkluzív videóval érkezünk, melyben Prof. Dr. Tamás Sebestény, világhírű svájci-magyar tudós osztja meg gondolatait a Fibonacci Klinika különleges küldetéséről. Elismeréssel beszél arról, hogy ilyen magas szintű, integrált, longevity szemléletű egészségközpont Magyarországon eddig nem létezett. A tudós a Szeged365 kamerái előtt arról beszélt, hogy a klinika nemcsak a betegségek kezelésére, hanem az egészség megőrzésére és a teljes életminőség javítására is fókuszál. A kezdeményezést nemzetközi szinten is példaértékűnek tartja, és hangsúlyozza az orvosszakmai minőség és az emberközpontúság összhangját. Mint magyarázta, ez a projekt hidat képez a klasszikus orvoslás és a modern tudományos megközelítések között.
A videó inspiráló bepillantást nyújt egy új korszak hajnalába a magyar egészségügyben:
FRISSÍTVE, 2.0: DR. BUGRIS VALÉRIA SZERINT A FIBONACCI EGY KOMPLEX ÉLETMÓD-CSOMAGOT NYÚJT
Második Szeged365-ös villám-videónk főszereplője Dr. Bugris Valéria táplálkozáskutató biokémikus, aki Dr. Tamás Sebestyénhez hasonlóan szintén csatlakozott a nyitó rendezvényhez. A közismert tudós szerint a Finonacci Clinic amellett, hogy magas színvonalon adja meg a hagyományos gyógyítás kategóriájába tartozó szolgáltatásokat, ennél jóval többet is ad – egy komplex, logevity szemléletű életmód-csomagot, amely gyökeres változást tud hozni a pácienseik életében.
A szakértő három tanácsot adott a nyárra a szegedieknek:
- Folyadékbevitel. A nyári hónapokban megnövekszik a szervezetünk folyadékigénye, a hőségben fokozottan párologtatunk és – bár gyakran észre sem vesszük, hogy szomjasak vagyunk – ezért javasolt a megemelt mennyiségű vízfogyasztás.
- Zöldség és gyümölcs. A nyári időszakban különösen fontos odafigyelnünk az étrendünkre, úgy kell megfelelő minőségű tápanyagokhoz jutnunk, és hidratáltaknak maradnunk, hogy emellett nem viszünk be felesleges mennyiségű ételt. Ehhez remek választás a sok lédús gyümölcs és zöldség fogyasztása, amelyek magas víztartalommal, rostokkal, ásványi anyagokkal és vitaminokkal segítik a szervezetünk működését.
- Alvás. A hosszú és pihentető alvás legalább olyan fontos szervezetünk egészsége szempontjából, mint a víz vagy a táplálkozással bevitt vitaminok és ásványi anyagok. Kulcsszerepe van az agy és az izomzat regenerációjában, az immunrendszer erősítésében, valamint számos komoly betegség kialakulása is megelőzhető vele. Általánosságban 7-8 óra alvást tartanak ideálisnak, ezt azonban számos tényező, egyebek között az életkorunk, az egészségi állapotunk és az aktivitási szintünk is befolyásolhatja.
FRISSÍTVE, 3.0: A VENDÉGEK IS TELJES MÉRTÉKBEN RÁ TUDTAK CSATLAKOZNI A SZAKMAI ELŐADÁSOKRA
A két szuper izgalmas szakmai előadás természetesen a közönséget is magával ragadta, az utolsó short videónkban bemutatjuk, hogy a résztvevők mit visznek magukkal az edukatív jellegű előadásból:
Szeged legújabb és leginnovatívabb egészségközpontjáról minden további infót IDE és IDE KATTINTVA találsz, ha pedig személyesen mennél, akkor íme a koordináták:
- Szeged, Felső Tisza-Part 31-34-A. lépcsőház földszint 1.