Smart Szeged

Indul a Gogol utca teljeskörű rekonstrukciója, megjelentek a munkaterületet jelző táblák és kordonok

Egy hét csúszással ugyan, de elindult a Gogol utca teljeskörű rekonstrukciója. Hétfőre megjelentek a munkaterületet jelző táblák és kordonok, indulhat az érdemi munka.

A rekonstrukció a Londoni körút felől kezdődik, és egészen a Bolyai János utcáig dolgoznak majd először a szakemberek, ide csak a lakók hajthatnak be, viszont megállni és parkolni sem szabad. Az utca Tisza Lajos körúti szakasza járható marad egyelőre. Változott a forgalmi rend a keresztező útszakaszokon is:

FAKIVÁGÁSSAL INDULT A MUNKA

Mint megírtuk, több 100 millió forintból újítják fel a Gogol utcát Szegeden. A fák kivágásával indult meg a munka, amire az önkormányzat tájékoztatása szerint azért volt szükség, mivel a fák jelentős károkat okoztak a járdában. Nagy Sándor, alpolgármester korábban azt írta a beruházásról, hogy “az önkormányzat szándéka, hogy megújuljon az utca zöldje, az eredeti, de a japán akácok pusztulása miatt már nem érvényesülő, árnyas jelleget szeretnénk visszaállítani, ahogy az egész Belváros megújítása ebben a szellemben zajlik, folyamatosan növelve a zöldfelületet” – emelte ki, majd hozzátette, hogy a tervezőknek figyelemmel kellett lenniük a klímaváltozásra, ennek megfelelően választottak növényeket, és ehhez igazodva tervezték meg a csapadékelvezetést. A helyszínre ezer négyzetméternyi zöldterületet terveznek, és több mint 100 új fát ültetnek majd.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb