Szennyvíz, és ivóvízhálózat csere, valamint régészeti feltárások indulnak – hamarosan felbolydul a Huszár Mátyás rakpart, és vele egész Szeged

2024-ben a Huszár Mátyás rakpart két végében történtek építési munkálatok, a hídszerkezetek élettartam-hosszabbító javítása valósult meg, emellett az Árvízi Emlékmű összetöredezett vízburkolatát javította ki a városi önkormányzat. A felújításoknak köszönhetően több zöld terület is kialakult a városban, a szegedi rakpart rekonstrukciója pedig júliustól tovább folytatódik.
EZEKET A TERÜLETEKET FEJLESZTETTE A VÁROS A KORÁBBI ÉVEKBEN
,,Maga a Huszár Mátyás rakpart rekonstrukciója egy hosszabb folyamat, az itt található vasbeton véd mű is ennek a részét képezi, hiszen a belváros árvízvédelme volt az első és legfontosabb feladat. Szintén korábbi évek munkája a Móra-park és a Stefánia-park teljes rekonstrukciója, amellyel egy új belvárosi zöld övezet jött létre az ország egyik legnagyobb és leggyönyörűbb szökőkútjával. Mindemellett a túlparti rekreációs területeket is fejlesztette a város, többek között a Lapos Beach megnyitásával, valamint a Partfürdő felújításával. A belső szakasz felújítására pedig idén kerül sor” – fogalmazott Nagy Sándor, városfejlesztési alpolgármester.
A MUNKÁLATOK LEGLÁTVÁNYOSABB ELEMEI MÉG HÁTRA VANNAK
,,Rengeteg munkát és pénzt költöttünk a szegedi Tisza-partra, olyan tervek lapulnak, amelyeket alig várunk, hogy elővehessünk, a munkálatok leglátványosabb elemei még hátra vannak, ezek 1,3 milliárd forintba kerülnének, amelynek költségeit jövőre pályázati forrásból fedezné az önkormányzat. Július 1-jétől egy 330 méteres szakaszon fogunk dolgozni, a szennyvíz, és az ivóvíz hálózat kicseréléséig, valamint a régészeti feltárásokig a rakpartot lezárjuk az átmenő forgalom elől” – hangsúlyozta Binszki József. A várospolitikai alpolgármester szintén kiemelte: kétirányú zsákutca lesz érvényben az alsó rakparton, az egyik oldalon a híd lábáig, a másikon a Stefánia-park közepéig hajthatnak be az autósok, emellett nagyjából 60 parkolóhely lesz használható. Az idei munkálatok 150 millió forintba kerülnek, ezt saját forrásból finanszírozza az önkormányzat. A tervek szerint augusztus 19-től vehetik újra igénybe az autósok a rakpart teljes szakaszát.





