Előkelő helyet foglalnak el a szegedi kajak-kenusok a friss világranglistán, Kiss Ágnes és Nagy Bianka, valamint Csizmadia Kolos is bent van a TOP 5-ben

A racicei Európa-bajnokságot követően a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség közzétette a friss világranglista állást, amiből kiderült, hogy a Szegedi Vízisport Egyesület versenyzői közül Kiss Ágnes és Nagy Bianka azonos pontszámmal (2329.2) a harmadik helyen áll a női kenusok listáján!
A férfi kajakosoknál Csizmadia Kolos egy helyet javítva az ötödik helyen áll 2260 ponttal, míg Nádas Bence szintén tagja a top tíznek, és a kilencedik helyet foglalja el. A listán az algyői Kopasz Bálint korábban első volt, most azonban Varga Ádám vette át a helyét, így Kopasz a második helyre csúszott.
EGYEDI PONTSZÁMÍTÁS
A Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség (ICF) oldalán tehát már elérhetők a legfrissebb ranglisták, amelyek már a vasárnap véget ért Eb eredményeit is magába foglalják. A világranglista egyedi pontszámítás alapján áll össze, a pontokat a nemzetközi versenyeken lehet gyűjteni. Az alap ponttáblázat a lenti dokumentumban érhető el, a sportolók az egyes helyezésekért megszerezhető pontok egy bizonyos százalékát kapják attól függően, hogy egyesben, párosban vagy négyesben versenyeznek, illetve erre rájön még az adott esemény szorzója, ami az Eb esetében 0,7. Fontos, hogy minden sportolónak csak az adott versenyen elért legjobb eredménye kerül be a számításba, így például Varga Ádám bár 500 egyesben győzött, ötezren pedig második lett Racicében, csak az előbbi eredményéért kap pontokat – emlékeztet a magyar szövetség. A magyar versenyzők számára a következő pontszerző esemény a szezon legfontosabb versenye lesz, méghozzá az augusztus 20-24. között sorra kerülő világbajnokság.