Most kell az összefogás: szörnyű pusztítást végzett a vihar a Gergő Ligetben, segítséggel megpróbálják rendbe tenni, ahogy az Erdélyi teret is
Megpróbálják rendbe tenni Erdélyi teret és a Gergő Ligetet is Szegeden, ugyanis a hétfői vihar ezeket a területeken sem kímélte. A Gergő Ligetben szörnyű pusztítást végzett az orkán erejű szél, most pedig segítő szándékú embereket keresnek a rendbetételére.
“Ma délután a Újszegedi Polgárőr Egyesülettel az Erdélyi teret próbáljuk meg rendbe tenni. Akinek ideje, ereje engedi, hálásan várjuk! Elsősorban pakoláshoz, a faanyag elhordásában kérünk segítséget” – írta szerdán a közösségi oldalára Körmendi Zoltán, aki hozzátette, hogy megfelelő ruházatot és kesztyűt kell vinni azoknak, akik segítenének.
A GERGŐ LIGETBEN IS PUSZTÍTÁST VÉGZETT A VIHAR
A Gergő Ligetben is pusztított az orkán erejű szél, apokaliptikus állapotok uralkodnak a helyszínen. A Gergő Liget alapítója, Farkas András ezért felhívást tett közzé a Tisza-Maros sétány csoportban. Kiemelte, hogy:
“szörnyű pusztítást végzett a vihar a Gergő Ligetben. Szombaton takarítok, aki tud jönni segíteni, szeretettel várom 9 és 12 óra között!”
Az általa feltöltött fotókon is jól látszódik, hogy hatalmas leszakadt és letört faágak hevernek mindenütt:
SOHA NEM LÁTOTT ÖSSZEFOGÁS VOLT SZEGEDEN
Ahogyan arról korábban beszámoltunk, hétfőn délután három óra előtt néhány perccel érkezett meg a vihar Csongrád-Csanád vármegye területére. Az esti órákig több, mint 800 bejelentést fogadott a megerősített szolgálattal működő szegedi műveletirányítási központ, Szegeden és Hódmezővásárhelyen tombolt leginkább a vihar. Városunk egy emberként fogott össze a pusztítás után – a tűzoltók megállás nélkül dolgoztak, és dolgoznak a mai napig, az önkéntes tűzoltók hihetetlen erőkkel vonultak ki a sértett területekre, a kisebb viharkárokkal sújtott területek felszámolásába pedig a civilek is besegítettek. Csak így tovább!








