Mindenmás

Le a kalappal: Gyuri első lett egy versenyen, majd a nyereményéből játszóteret épített Domaszéken

Olvasónk egy szívmelengető történetet osztott meg velünk. Loncsárevity György, a Csimoták nevű szegedi bölcsőde vezetője még a télen nyert egy kisebb összeget egy versenyen, és már akkor megfogadta, hogy gyerekekre fogja költeni. Ezért hát játszóteret épített Domaszéken.

A játszótér a tegnapi nap folyamán került átadásra, amit György egy csokor fotóval osztott meg.

Télen részt vettem egy sporteseményen, ahol megfogadtam, ha első leszek, a győzelemért járó pénzt arra fordítom, hogy építek belőle egy játszóteret a feketeszéli gyerekeknek… hát tegnap adtam át! :)” – írta bejegyzésében. Le a kalappal Gyuri előtt!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb